A NÁZÁRETI JÉZUS KRISZTUS

"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." /Ján.3,16/

"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." /Ján.3,16/

Lukács Evangyélioma 2. rész

1. És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék.
2. Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó.
3. Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába.
4. Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába,a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt;
5. Hogy beirattassék Máriával, a ki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala.
6. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai.
7. És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.
8. Valának pedig pásztorok azon a vidéken, a kik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett.
9. És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének.
10. És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen:
11. Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
12. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.
13. És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, a kik az Istent dícsérik és ezt mondják vala:
14. Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!
15. És lőn, hogy mikor elmentek az angyalok ő tőlök a mennybe, mondának a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Bethlehemig, és lássuk meg e dolgot, a melyet az Úr megjelentett nékünk.
16. Elmenének azért sietséggel, és megtalálák Máriát és Józsefet, és a kis gyermeket, ki a jászolban fekszik vala.
17. És ezt látván, elhirdeték, a mi nékik a gyermek felől mondatott vala.
18. És mindenek, a kik hallák, elcsodálkozának azokon, a miket a pásztorok nékik mondottak.
19. Mária pedig mind ez ígéket megtartja, és szívében forgatja vala.
20. A pásztorok pedig visszatérének, dicsőítvén és dícsérvén az Istent mind azok felől, a miket hallottak és láttak, a mint nékik megmondatott.
21. És mikor betölt a nyolcz nap, hogy a kis gyermeket körülmetéljék, nevezék az ő nevét Jézusnak, a mint őt az angyal nevezte, mielőtt fogantatott volna anyja méhében.
22. Mikor pedig betöltek Mária tisztulásának napjai a Mózes törvénye szerint, felvivék őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak.
23. (A mint megiratott az Úr törvényében, hogy: Minden elsőszülött fiú az Úrnak szenteltessék),
24. És hogy áldozatot adjanak, a szerint a mint megmondatott az Úr törvényében: Egy pár gerliczét, vagy két galambfiat.
25. És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, a kinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, a ki várta az Izráel vigasztalását, és a Szent Lélek vala ő rajta.
26. És kijelentetett néki a Szent Lélek által, hogy addig halált nem lát, a míg meg nem látja az Úrnak Krisztusát.
27. És ő a Lélek indításából a templomba méne, és mikor a gyermek Jézust bevivék szülői, hogy ő érette a törvény szokása szerint cselekedjenek,
28. Akkor ő karjaiba vevé őt, és áldá az Istent, és monda:
29. Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben:
30. Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet,
31. A melyet készítettél minden népeknek szeme láttára;
32. Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére.
33. József pedig és az ő anyja csodálkozának azokon, a miket ő felőle mondottak.
34. És megáldá őket Simeon, és monda Máriának, az ő anyjának: Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, a kinek sokan ellene mondanak;
35. Sőt a te lelkedet is általhatja az éles tőr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.
36. És vala egy prófétaasszony, Anna, a Fánuel leánya, az Áser nemzetségéből (ez sok időt élt, miután az ő szűzességétől fogva hét esztendeig élt férjével,
37. És ez mintegy nyolczvannégy esztendős özvegy vala), a ki nem távozék el a templomból, hanem bőjtölésekkel és imádkozásokkal szolgál vala éjjel és nappal.
38. Ez is ugyanazon órában oda állván, hálát adott az Úrnak, és szóla ő felőle mindeneknek, a kik Jeruzsálemben a váltságot várták.
39. És mikor mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatérének Galileába, az ő városukba, Názáretbe.
40. A kis gyermek pedig növekedék, és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala ő rajta.
41. Az ő szülei pedig évenként feljártak Jeruzsálembe a húsvét ünnepére.
42. És mikor tizenkét esztendős lett, fölmenének Jeruzsálembe az ünnep szokása szerint;
43. És mikor eltelének a napok, mikor ők visszatérének, a gyermek Jézus visszamarada Jeruzsálemben; és nem vevék észre sem József, sem az ő anyja;
44. Hanem azt gondolván, hogy az úti társaságban van, egy napi járó földet menének, és keresék őt a rokonok és az ismerősök között;
45. És mikor nem találák őt, visszamenének Jeruzsálembe, hogy megkeressék.
46. És lőn, hogy harmadnapra megtalálták őt a templomban, a doktorok között ülve, a mint őket hallgatta, és kérdezgette őket.
47. És mindnyájan, a kik őt hallgatták, elálmélkodának az ő értelmén és az ő feleletein.
48. És meglátván őt, elcsodálkozának, és monda néki az ő anyja: Fiam, miért cselekedted ezt velünk? Ímé atyád és én nagy bánattal kerestünk téged.
49. Ő pedig monda nékik: Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, a melyek az én Atyámnak dolgai?
50. De ők nem érték e beszédet, a mit ő nékik szóla.
51. És aláméne velök, és méne Názáretbe; és engedelmes vala nékik. És az ő anyja szívében tartá mind ezeket a dolgokat.
52. Jézus pedig gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben.

Lukács Evangyélioma 3. rész

1. Tibérius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében pedig, mikor Júdeában Ponczius Pilátus volt a helytartó, és Galileának negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitis tartományának pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep, Abiléné negyedes fejedelme meg Lisániás,
2. Annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában,
3. És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba prédikálván a megtérés keresztségét a bűnöknek bocsánatjára;
4. A mint meg van írva Ésaiás próféta beszédeinek könyvében, ki ezt mondja: Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek az ő ösvényeit.
5. Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös útak símákká lesznek;
6. És meglátja minden test az Istennek szabadítását.
7. Monda azért a sokaságnak, a mely kiméne hozzá, hogy általa megkereszteltessék: Viperák fajzati, kicsoda intett meg titeket, hogy a bekövetkező harag elől meneküljetek?
8. Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! mert mondom néktek, hogy az Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.
9. Immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik.
10. És megkérdé őt a sokaság, mondván: Mit cselekedjünk tehát?
11. Ő pedig felelvén, monda nékik: A kinek két köntöse van, egyiket adja annak, a kinek nincs; és a kinek van eledele, hasonlókép cselekedjék.
12. És eljövének a vámszedők is, hogy megkeresztelkedjenek, és mondának néki: Mester, mit cselekedjünk?
13. Ő pedig monda nékik: Semmi többet ne követeljetek, mint a mi előtökbe rendeltetett.
14. És megkérdék őt a vitézek is, mondván: Hát mi mit cselekedjünk? És monda nékik: Senkit se háborítsatok, se ne patvarkodjatok; és elégedjetek meg zsoldotokkal.
15. Mikor pedig a nép várt és szívökben mind azon gondolkoztak János felől, hogy vajjon nem ő-é a Krisztus;
16. Felele János mindeneknek, mondván: Én ugyan keresztellek titeket vízzel; de eljő, a ki nálamnál erősebb, a kinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam: az majd keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel:
17. Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.
18. És még sok egyebekre is intvén őket, hirdeté az evangyéliomot a népnek.
19. Mikor pedig Heródes, a negyedes fejedelem, megfeddetett ő tőle Heródiásért, az ő testvérének, Filepnek feleségéért és mindama gonoszságokért, a miket Heródes cselekedett,
20. Ez még azzal tetézte mindezeket, hogy Jánost tömlöczbe vetteté.
21. Lőn pedig, hogy mikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkereszteltetett, és imádkozott, megnyilatkozék az ég,
22. És leszálla ő reá a Szent Lélek testi ábrázatban mint egy galamb, és szózat lőn mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam, te benned gyönyörködöm!
23. Maga Jézus pedig mintegy harmincz esztendős volt, mikor tanítani kezdett, ki, a mint állítják vala, a József fia vala, ez pedig a Hélié,
24. Ez Mattáté, ez Lévié, ez Melkié, ez Jannáé, ez Józsefé,
25. Ez Matthatiásé, ez Ámosé, ez Naumé, ez Eslié, ez Naggaié,
26. Ez Maáté, ez Matthatiásé, ez Sémeié, ez Józsefé, ez Júdáé,
27. Ez Joannáé, ez Rhésáé, ez Zorobábelé, ez Saláthielé, ez Nérié,
28. Ez Melkié, ez Addié, ez Hosámé, ez Elmodámé, ez Éré,
29. Ez Jóséé, ez Eliézeré, ez Jórimé, ez Mattáté, ez Lévié,
30. Ez Simeoné, ez Júdáé, ez Józsefé, ez Jónáné, ez Eliákimé,
31. Ez Méleáé, ez Maináné, ez Mattátáé, ez Nátáné, ez Dávidé,
32. Ez Jesséé, ez Obedé, ez Boázé, ez Sálmoné, ez Naássoné,
33. Ez Aminádábé, ez Arámé, ez Esroné, ez Fáresé, ez Júdáé.
34. Ez Jákóbé, ez Izsáké, ez Ábrahámé, ez Táréé, ez Nákhoré,
35. Ez Sárukhé, ez Ragávé, ez Fáleké, ez Eberé, ez Saláé,
36. Ez Kajnáné, ez Arfaksádé, ez Semé, ez Noéé, ez Lámekhé,
37. Ez Mathuséláé, ez Énókhé, ez Járedé, ez Mahalaléelé, ez Kajnáné,
38. Ez Énósé, ez Sethé, ez Ádámé, ez pedig az Istené.


Jézus gyermeksége



Jézus gyermekkorát és ifjúságát egy kis hegyi faluban töltötte. Nincs a földön olyan hely, amelynek ne lett volna megtiszteltetés az Ő jelenléte. Királyi palotáknak is kiváltság lett volna vendégül látni Őt. Ő azonban nem nézte a gazdagok házait, királyok udvarait, tudósok jól ismert székhelyét, hanem az eldugott, lenézett Názáretben telepedett le.
Csodálatosan sokatmondó a gyermekkoráról szóló rövid feljegyzés: "A kisgyermek pedig növekedék, és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala őrajta" (Lk 2:40). Az Atyja tekintetéből sugárzó fényben Jézus "gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben" (Lk 2: 52). Gyors felfogású volt, a dolgok mélyére látott, korát meghaladóan komoly és bölcs. Emellett jelleme csodálatosan kiegyensúlyozott volt. Szellemi és fizikai képességei fokozatosan bontakoztak ki a gyermekkor törvényszerűségeinek megfelelően.
Jézus rendkívül szeretetreméltó gyermek volt. Mindig készen állt arra, hogy másokat szolgáljon. Türelmét sohasem vesztette el, ajkát sohasem hagyta el hazug szó. Elveiben megingathatatlan volt, mint a szikla, életét önzetlenség, báj, udvariasság jellemezte.
Jézus anyja mélyreható figyelemmel követte nyomon gyermeke képességeinek kibontakozását, jellemén pedig látta a tökéletesség jeleit. Örömmel fáradozott e ragyogó, fogékony elme fejlesztésén. A Szentlélektől kapott bölcsességgel együtt tudott működni a mennyei erőkkel a gyermek nevelésében, aki egyedül Istent tekinthette Atyjának.
A hőséges izraeliták ősidők óta nagy figyelmet szenteltek az ifjúság nevelésének. Az Úr utasítására a gyermekeket már csecsemőkoruktól az Ő jóságára és nagyságára tanították. Ezt különösen kinyilatkoztatja a törvény és Izrael története. A nyiladozó értelemhez alkalmazták az énekeket,

imákat és az Írásokból vett tanulmányokat. Az apáknak és anyáknak meg kellett tanítaniuk gyermekeiket, hogy Isten törvényében jelleme tükröződik, és ha alapelveit szívükbe fogadják, Isten képmása fog kirajzolódni elméjükben és szívükben. A tanítás javarészt szóban folyt, de az ifjúság olvasni is megtanulta a héber iratokat, és tanulmányozta az ószövetségi írások pergamentekercseit.
Krisztus idejében azt a települést, amelyben az ifjak vallásos neveléséről nem gondoskodtak, Isten átkától sújtottnak tekintették. A tanítás mégis formálissá vált, és a hagyományok jórészt kiszorították az Írásokat. Az igazi nevelés arra indítja a fiatalokat, hogy "keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák Őt és megtalálhatnák" (Acs 17:27). A zsidó tanítók figyelmét azonban a ceremóniák kötötték le. A tanulók olyan értéktelen ismereteket halmoztak föl, amelyeket a mennyei magasabb iskolában nem ismernek el. Az Isten szavának személyes elfogadásából fakadó tapasztalatnak nem volt szerepe az oktatási rendszerben. A tanulókat annyira lefoglalták a külsőségek, hogy nem maradt egy-egy csendes órájuk, amit Istennel tölthettek volna. Nem hallották meg szívhez szóló szavát. A tudást keresték, de közben elfordultak a bölcsesség Forrásától. Istennek szánt szolgálatukból a leglényegesebb dolgok kimaradtak, a törvény alapelvei elhomályosultak. Amit sokan felsőbb szintű nevelésnek tekintettek, éppen az volt az igazi fejlődés legnagyobb akadálya. A rabbik oktatása nyomán az ifjúság képességei nem bontakozhattak ki. Gondolkodásuk megbénult és beszűkült.
A gyermek Jézus nem járt a zsinagóga-iskolákba. Édesanyja volt első földi tanítója. Az ő ajkáról és a prófétai tekercsekből tanult a mennyei dolgokról. Most, anyja ölében pontosan azokat a szavakat hallotta, amelyeket Ő maga mondott Mózes által Izraelnek. Akkor sem kereste a rabbik iskoláit, amikor átlépte az ifjúkor küszöbét. Nem volt szüksége arra, hogy ilyen forrásból szerezze ismereteit, mert az Ő tanítója Isten volt.
A Megváltó szolgálata során felmerülő kérdés: "mi módon tudja ez az írásokat, holott nem tanulta?" (Jn 7:15), nem azt jelenti, hogy Jézus nem tudott olvasni, hanem hogy nem tanult a rabbik iskoláiban. Ismereteit úgy szerezte, ahogyan mi is megtehetjük. Az Írásokban való alapos jártasságából látható, milyen szorgalommal szentelte gyermekéveit Isten szavának tanulmányozására. Isten teremtett műveinek nagy könyvtára is nyitva állt előtte. Ő, a mindenség teremtője, elmélyült azokban a tanításokban,

amelyeket Ő maga írt a földre, a tengerre és az égboltra. Tudományos ismereteit nem a világ istentelen dolgaiból, hanem a természetből gyűjtötte. Tanulmányozta a növények, az állatok és az emberek életét. Kicsiny korától egyetlen célja volt: mások áldására élni. Ennek forrását a természetben találta meg. Amint a növény- és állatvilágot tanulmányozta, új gondolatok és elképzelések ébredtek benne. A látottakból mindig igyekezett olyan példákat meríteni, amelyekkel Isten élő kinyilatkoztatásait mutathatja be. A példázatok - amelyeket szolgálata során az igazság tanításakor előszeretettel alkalmazott - tanúsítják, hogy mennyire nyitva állt lelke a természet hatásai előtt, és hogyan gyűjtögette lelki tanításait a mindennapi életből.
Miközben Jézus megpróbálta megérteni a dolgok értelmét, föltárult előtte Isten szavának és műveinek jelentősége. Mennyei lények kísérték, szent gondolatokkal foglalatoskodott. Amióta értelme nyiladozni kezdett, folyamatosan növekedett lelki ajándékokban és az igazság ismeretében.
Jézushoz hasonlóan minden gyermek szert tehet a tudásra. Ha megkíséreljük megismerni mennyei Atyánkat Igéje által, angyalok szegődnek mellénk, értelmünk megnyílik, jellemünk tisztul és nemessé válik. Egyre jobban fogunk hasonlítani Megváltónkhoz. A természet szépségét és nagyságát szemlélve szeretetünkkel Isten felé fordulunk. Ha istenfélelem tölt be minket, lelkünk megerősödik, és az Örökkévalóval lépünk kapcsolatba művei által. Ha ima által közösségünk van Istennel, szellemi és erkölcsi képességeink fejlődnek. Ha a lelkiekről elmélkedünk, lelki képességeink erősödnek.
Jézus élete összhangban volt Istennel. Gyermekkorában gyermekként gondolkodott és beszélt, de a bűnnek nyoma sem homályosította el benne Isten képmását. Mégsem volt mentes a kísértéstől. Názáret lakosainak gonoszsága közmondásos volt. Nátánael kérdéséből világosan látszik, hogy mennyire lenézték őket: "Názáretből támadhat-e valami jó?" (Jn 1:47). Jézusnak olyan helyen kellett laknia, ahol jelleme próbára lett téve. Állandóan őrködnie kellett, hogy megőrizze tisztaságát. Minden összeütközést vállalnia kellett - amelyhez hasonlót mi is átélhetünk -, hogy példaképünk lehessen gyermekségünkben, ifjúságunkban és felnőtt korunkban.
Sátán fáradhatatlanul küzdött, hogy legyőzze a názáreti Gyermeket.

Jézust kisgyermek korától mennyei angyalok őrizték, élete mégis egyetlen hosszú küzdelem volt a sötétség hatalmai ellen. A sötétség fejedelmét sértette és nyugtalanította, hogy van valaki a földön, akit a bűn nem szennyezett be. Minden lehetőséget kihasznált, hogy Jézust tőrbe csalja. Senki emberfiának, aki szent életet akar élni, nem kell olyan heves harcot folytatnia a kísértések ellen, mint Megváltónknak.
Jézus szülei szegények voltak, és fáradságos napi munkával keresték kenyerüket. A gyermek jól ismerte a szegénységet, az önmegtagadást és a nélkülözést. Ezek a tapasztalatok védelmet jelentettek számára. Tevékeny életében nem voltak haszontalan percek, amelyek rést nyitottak volna a kísértésnek. Nem voltak céltalan órák sem, amikor rossz társaságba kerülhetett volna. Amennyire csak lehetett, elzárta a kísértő útját. Sem nyereség vagy élvezet, sem dicséret vagy bírálat nem vehette rá arra, hogy rosszat tegyen. Bölcs volt, hogy felismerje a gonoszt, és erős, hogy ellenálljon neki.
Krisztus volt az egyetlen bűntelen személy, aki valaha a földön élt, jóllehet csaknem harminc évig lakott Názáret gonosz lakosai között. Ez a tény megszégyeníti azokat, akik úgy gondolják, hogy a szeplőtlen élet megvalósítása környezetüktől, szerencséjüktől vagy jólétüktől függ. Éppen a kísértés, a szegénység, a viszontagságok nevelő hatására van szükség ahhoz, hogy a tisztaság és az állhatatosság kifejlődjék.
Jézus otthona lenézett hely volt, de Ő hűségesen és örömmel viselte a háztartás terheinek ráeső részét. Egykor az egeknek parancsolt, angyalok boldogan teljesítették szavát - most pedig készséges szolga, szerető, engedelmes fiú. Mesterséget tanult, és kétkezi munkát végzett Józseffel az ácsműhelyben. A közönséges munkások egyszerű ruhájában rótta a kisváros utcáit, amikor munkahelyére ment vagy jött onnan. Nem használta isteni hatalmát, hogy csökkentse terheit vagy könnyítsen nehéz munkáján.
Jézus gyermek- és ifjúkorában dolgozott, ez értelmét és testét is fejlesztette. Nem élt vissza fizikai képességeivel, hanem úgy élt, hogy minden téren a legjobbat nyújthassa, és így tökéletesen megőrizze testi és lelki erőit. Nem volt hajlandó tökéletlen munkát végezni, sőt szerszámait is ennek megfelelően kezelte. Tökéletes volt munkásként is, mint ahogy tökéletes volt mindenben jelleme. Saját példájával tanítja, hogy szorgalmasnak kell lennünk, munkánkat pontosan és alaposan kell

végeznünk, és az ilyen munkát meg is becsülik. Az a gyakorlás, amely által a kéz hasznossá válik, és a fiatalok megtanulják hordozni részüket az élet terheiből; fizikai erőt ad, és minden képességet fejleszt. Mindenki találjon olyan elfoglaltságot, amely számára is hasznos, és másokon is segít. Isten áldásul rendelte a munkát, de csak a szorgalmas munkás talál rá az élet igazi szépségére és örömére. Isten jóváhagyólag tekint azokra a gyermekekre és ifjakra, akik saját kötelességüket örömmel végzik a háztartásban, és a terheket megosztják édesapjukkal és édesanyjukkal. Az ilyen gyermekek otthonról kikerülve a társadalom hasznos tagjai lesznek.
Jézus egész földi élete során lelkiismeretes és kitartó munkás volt. Sokat várt el, tehát sokra vállalkozott. Miután megkezdte szolgálatát, kijelentette: "Nékem cselekednem kell Annak dolgait, Aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik" (Jn 9:4). Jézus nem menekült a gondoktól és a felelősségtől, mint sok állítólagos követője. Sokan épp azért gyengék és alkalmatlanok, mert mindenáron kerülik a fegyelmezést. Lehetnek értékes és szeretetre méltó tulajdonságaik, de tehetetlenek és csaknem hasznavehetetlenek, ha nehézségekkel kerülnek szembe, vagy akadályokat kell legyőzniük. A Jézusban megnyilvánuló határozottságot és erőt, jellemének megbízhatóságát és szilárdságát ugyanazzal a neveléssel mi is kifejleszthetjük, amivel Ő tette. Az a kegyelem, amelyet Ő elnyert, a miénk is lehet.
Megváltónk, amíg az emberek között élt, osztozott a szegények sorsában. Tapasztalatból ismerte gondjaikat és nehézségeiket, így vigasztalni és bátorítani tudott minden egyszerű munkást. Azok, akik valóban megértették Jézus életének tanítását, sohasem fognak különbséget tenni a társadalmi osztályok között, és sohasem fogják jobban tisztelni a gazdagot az arra érdemesebb szegénynél.
Jézus vidáman és tapintatosan végezte munkáját. Sok türelemre és lelkiségre van szükségünk ahhoz, hogy a Biblia vallását behozzuk az otthoni életbe és a munkahelyre, hogy elviseljük a világi ügyek okozta megterhelést, és szemünket mégis egyedül Isten dicsőségére szegezzük. Krisztus ezen a ponton segít. Sohasem volt annyira elfoglalva a világi gondokkal, hogy ne lett volna arra ideje, hogy törődjön a mennyei dolgokkal. Szívének örömét gyakran zsoltárokkal és mennyei énekekkel fejezte ki. Názáret lakói gyakran hallották hangját, amint dicsérettel és

hálával járult Isten elé. A mennyel éneke által tartotta a kapcsolatot. Ha társai a fárasztó munkáról panaszkodtak, a Megváltó ajkáról felszálló édes dallam felvidította őket. Úgy tűnt, hogy dicsérete elűzi a gonosz angyalokat, és mint a tömjén, jó illattal tölti be a környéket. Hallgatóinak gondolatait a földi élet terhéről a mennyei otthon felé irányította.
Jézus a világ számára a gyógyító kegyelem kútforrása volt. Életéből még a názáreti magányban eltöltött évek alatt is rokonszenv és gyengédség áradt. Jelenlétében mindenki boldogabb lett - az idősek, a gondterheltek, a bűnösök, az ártatlan örömmel játszó gyermekek, a ligetek csöpp teremtményei, még a türelmes teherhordó állatok is. Ő, aki szavának erejével világokat tartott fenn, most lehajol, hogy segítsen egy sebesült madáron. Figyelme semmit sem került el, a legkisebbnek is szolgált.
Ahogyan növekedett bölcsességben és testi állapotában, úgy növekedett az Isten és emberek előtti kedvességben is. Minden szív rokonszenvét megnyerte, mert képes volt mindenkivel együttérezni. A remény és bátorság légköre vette körül, és ez minden házban áldássá tette Őt. Szombatonként gyakran felkérték a zsinagógában, hogy a próféták írásaiból az előírt szakaszt felolvassa. A hallgatók szívén boldog izgalom lett úrrá, amint a szent szöveg jól ismert szavaiból új világosság ragyogott elő.
Mégis, Jézus kerülte a feltűnést. Egész názáreti tartózkodása alatt egyszer sem mutatta meg csodatevő erejét. Nem vágyott magas beosztásra, nem fogadott el címeket. Csendes, egyszerű élete, sőt még az a hallgatás is, amellyel a Szentírás "átlép" gyermekévein, fontos tanulságot tartalmaznak. Minél csendesebb és egyszerűbb egy gyermek élete, minél inkább mentes a mesterséges izgalmaktól, és minél inkább összhangban van a természettel, annál kedvezőbben fejlődnek testi, szellemi képességei és lelki ereje.
Jézus a mi példaképünk. Sokan érdeklődéssel foglalkoznak nyilvános szolgálatának időszakával, de észrevétlenül elsiklanak az ifjúkorában rejlő tanítás fölött. Pedig éppen a családban töltött élete példa minden gyermek és fiatal számára. A Megváltó szegénnyé lett, hogy megtaníthassa: alacsony sorban is milyen közel járhatunk Istenhez. Életének az volt a célja, hogy Atyjának az élet mindennapi dolgaiban is örömöt szerezzen, tisztelje és dicsőítse Őt. Munkásságát azzal kezdte, hogy megtisztelte

a mindennapi kenyérért keményen megdolgozó kézműves szerény mesterségét. Éppúgy az Istennek szolgált, amikor a gyalupadnál dolgozott, mint amikor a néptömeg előtt csodákat művelt. Minden fiatal, aki Krisztus hűségének és engedelmességének példáját követi egyszerű otthonában, igényelheti azokat a szavakat, amiket Atyja mondott róla a Szentlélek által: "Ímé, az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel" (Ésa 42:1).