PRO HUNGARIA

Élő forrás, égi láng, Szentlélek, égből szállj le ránk!

Feri

DR.MORVAI KRISZTINA TISZTELŐI. ISTEN ÁLDJA

Információ

DR.MORVAI KRISZTINA TISZTELŐI. ISTEN ÁLDJA

KORUNK ZRÍNYI ILONÁJA ! Nemzettestvéreim ! Óvjátok és védjétek e szép oldalt ahogy Krisztina asszony is óvja védi és harcol a Magyarságért.

Webhely: http://www.morvaikrisztina.hu
Helye: Csoportok
Tagok: 39
Utolsó aktivitás: Nov 25

Élete

Morvai Krisztina (Budapest, 1963. június 22.) magyar jogász, egyetemi docens az ELTE Állam és Jogtudományi Karán. A magyarországi családon belüli erőszak jelentős kutatója, egy időben feminista aktivista. 2006 és 2008 között a Civil Jogász Bizottság társelnöke volt. A Jobbik listavezetője volt a 2009. évi EP választáson, amelyen mandátumot nyert és Magyarország képviselője lett az Európa Parlamentben.

Budapesten született 1963-ban. Szülei Fekete Klári divatmodell és Morvai Miklós közgazdász. Az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziumában érettségizett biológia-latin tagozaton, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1986-ban cum laude fokozattal. Egy évig ügyvédjelölt volt a Pest Megyei Ügyvédi Kamara alkalmazásában, majd bírói szakvizsgát tett. 1987-től mind a mai napig az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékén tanít, jelenleg docensi beosztásban.

1989-ben Londoni Egyetem Kings College Jogi Karán tanult, ahol a Master of Law (LL.M) tudományos fokozatot nyerte el. 1993–94-ben az Amerikai Egyesült Államokban, a Wisconsini Egyetem (Madison) Jogi Karán tanított, 1995-ben az évet Strasbourgban töltötte, ahol az Európai Emberi Jogi Bizottság jogászaként dolgozott.

2003-ban kapta meg a PhD fokozatot, disszertációját a családon illetve párkapcsolatokon belül elkövetett erőszakos bűncselekmények büntető anyagi és eljárásjogi, valamint kriminológiai összefüggéseiről írt. 2002–2006 között az ENSZ CEDAW bizottságának tagja volt.

Három lánya van, férje Baló György a Magyar Televízió kulturális igazgatója, akivel külön háztartásban élnek. Morvai Krisztina vallásos, hívő római katolikus.

Üzenőfal

Irjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a DR.MORVAI KRISZTINA TISZTELŐI. ISTEN ÁLDJA –nak.

Pro Hungaria HozzászólásokPro Hungaria által a Október 21, 2009-on 9:30am-kor
2009-10-21. 06:04
Morvai: az EU csak a homokosok érdekében avatkozik be, a szemkilövetés nem zavarja

Morvai Krisztina közleménye:
Az Európai Parlament plenáris ülésén felhívtam Barroso bizottsági elnök úr figyelmét arra, hogy a Nemzeti Jogvédő Szolgálat sajtótájékoztatón ismertette azon jogerős bírósági ítéleteket, amelyek alapján ma már bizonyosan állíthatjuk: a kormány irányítása alatt álló rendőrség 2006. őszén, egyebek mellett október 23-án brutális támadást intézett békés polgárok tömegei ellen, számtalan sérülést okozva.
Ártatlan emberek sokasága kapott kártérítést azért, mert jogellenesen bebörtönözték, megkínozták és hosszas koncepciós eljárásoknak vetették alá őket. Miután meghívtam az elnök urat és képviselőtársaimat a "Guantanamo Magyarországon?" címmel tervezett sajtótájékoztatómra, megkérdeztem: mi a véleménye arról, hogy az EP Szabadságjogi, Rendészeti és Igazságügyi Bizottságának Göncz Kinga személyében olyan alelnöke van, aki a szemkilövető kormány tagja volt?
Barroso elnök - sajátos módon értelmezve a kérdést - úgy válaszolt, hogy a történtek Magyarország belügyei, amibe az Unió nem avatkozhat be.
Álláspontom szerint ez a megközelítés elfogadhatatlan és felháborító, különös tekintettel arra, hogy számos más emberi jogi kérdésben az Unió igenis állást foglal és beavatkozik a tagállamok "belügyeibe" akkor, amikor például a litván "melegjogokról", a romák jogvédelméről, a néhai Haider választási sikeréről, vagy éppen a most a figyelem középpontjában álló olaszországi állítólagos "sajtószabadság-válságról" van szó.
Felhívom az érdeklődők figyelmét, hogy szinte minden felszólalásom megtalálható az Európai Parlament honlapján illetve - hamarosan megújuló - saját honlapomon: http://www.morvaikrisztina.hu
Strasbourg, 2009. október 20.

Morvai Krisztina
EP képviselő
Független/Jobbik
Marika HozzászólásokMarika által a Október 19, 2009-on 11:33am-kor
Morvai Krisztina kiáll Budaházy jogai mellett - Levél Draskovicshoz
2009. október 19. 11:31
HunHír.Hu-információ

081023_este.jpgTájékoztatom, hogy a magyarországi emberi jogi krízishelyzetről, az október 23-án várható újabb rendőrterrorról, a Budaházy-ügyben tapasztalt durva jogsértésekről az Európai Parlament most kezdődő plenáris ülésén fel fogok szólalni és „Guantanamo Magyarországon?” címmel nemzetközi sajtótájékoztatót tartok. Ragaszkodom ahhoz, hogy európai parlamenti képviselőként, az EP Szabadságjogi, Rendészeti és Igazságügyi bizottságának tagjaként Budaházy Györgyöt és a többi politikai foglyot meglátogathassam, ügyük állásáról és a velük való bánásmódról közvetlenül tájékozódhassak.

Tisztelt Draskovics Tibor Miniszter Úr!
Ön felhívást tett közzé, amelyben „ajánlja, hogy ne zavarják meg az október 23-i rendezvényeket”.

Én ugyanezt ajánlom Önnek, továbbá kormánya tagjainak és a rendőrségi vezetőknek. A „rendszerváltás” óta eltelt időben ugyanis nem a gyülekezési jogukat gyakorló polgárok, hanem önök, azaz az MSZP–SZDSZ-kormány, illetve a rendőrség vált hírhedtté arról, hogy az 1956. évi forradalomra emlékező közterületi rendezvényeket nem csupán „megzavarták”, hanem vérbe fojtották. Ma már bírói ítéleti bizonyossággal tudjuk - hiszen a sorra felmentéssel végződő koncepciós büntetőeljárásokban a bíróság megállapította -, hogy 2006. október 23-án nem a felvonulók kezdték az erőszakot, hanem a rendőrök, nyilvánvalóan a kormány irányítása alapján. (Egyebek mellett délután az Alkotmány utca és Bajcsy-Zsilinszky út sarkánál, de már jóval előbb, a reggeli órákban is.) Jogerős bírósági ítéletek állapították meg, hogy ártatlan emberek sokaságát bántalmazták a rendőrök lövöldözéssel, tonfával, gumibottal, puszta kézzel és rugdosásokkal. Nagyszámú ártatlan embert állítottak elő, börtönöztek be és kínoztak meg, valamint tettek ki évekig tartó alaptalan eljárásoknak. A vérengző rendőrök az ön politikustársaitól dicséretet, jutalmat kaptak. Mindennek a célja nyilvánvalóan az emberek megfélemlítése s a politikai véleménynyilvánítás lehetetlenné tétele volt.

Az ön által irányított rendőrség azóta is folyamatosan, rendszeresen és súlyosan sérti meg a magyar emberek méltóságát és emberi jogait. Legújabb módszerük, hogy terrorcselekmény „gyanújával” úgy börtönöznek be embereket - Budaházy Györgyöt és további 15 személyt, férfiakat és nőket -, hogy az alkalmazott módszerek (ideértve az ön bizonyítékot koholó tevékenységét és a fogvatartottak teljes jogfosztását) részben az ötvenes évek Magyarországára, részben a Guantanamóban tapasztaltakra emlékeztetnek.

Amint az például az ön egyik politikustársának gyalázatos nyilatkozatából kiderül (http://mszp.hu/belfold/bovebben/kik-allnak-a-magyarorszagi-terrorszervez...), ma már nem is titkolt céljuk, hogy az emberek megfélemlítésén túl elérjék az új erő, a Jobbik megsemmisítését, „terrorista szervezetté kikiáltását”. A politikai ellenfeleik titkosszolgálati eszközökkel, koholt bizonyítékokkal, koncepciós büntetőeljárásokkal történő megsemmisítésével ön és társai a totális diktatúra kiépítésére törekszenek annak érdekében, hogy a nemzeti vagyon kiárusítása, az ország eladósítása és tönkretétele, az embereknek az otthonuktól, munkahelyüktől, vagyonuktól és reményeiktől való megfosztása folytatódhasson.

Tájékoztatom, hogy a magyarországi emberi jogi krízishelyzetről, az október 23-án várható újabb rendőrterrorról, a Budaházy-ügyben tapasztalt durva jogsértésekről az Európai Parlament most kezdődő plenáris ülésén fel fogok szólalni és „Guantanamo Magyarországon?” címmel nemzetközi sajtótájékoztatót tartok. Ragaszkodom ahhoz, hogy európai parlamenti képviselőként, az EP Szabadságjogi, Rendészeti és Igazságügyi bizottságának tagjaként Budaházy Györgyöt és a többi politikai foglyot meglátogathassam, ügyük állásáról és a velük való bánásmódról közvetlenül tájékozódhassak.

Közlöm önnel és társaival továbbá, hogy az október 23-i budapesti rendezvényekre nemzetközi emberi jogi megfigyelőket hívtunk, ennélfogva úgy próbáljanak meg ismét erőszakot alkalmazni, hogy tudják: a tömegben egyebek mellett több európai parlamenti képviselő is lesz, belföldi és külföldi egyaránt.

Szíveskedjen felszólítani az ön irányítása alatt álló rendőri vezetőket, hogy a végrehajtó rendőri állománynak ne adjanak bűncselekményt megvalósító parancsokat. A végrehajtó rendőri állományt ezúton is kérem, hogy tagadják meg a bűncselekményt megvalósító parancsok végrehajtását.

Kérek minden olyan magyar embert – Magyarországon és a határainkon túl élőket egyaránt – akik Hazánk sorsa miatt aggódnak, hogy hívjanak minél több külföldi megfigyelőt október 23-ára Budapestre. Kérem a nyugati magyarságot és külföldi barátainkat, hogy jöjjenek a fővárosba velünk együtt emlékezni és jelenlétükkel biztosítani, hogy a hatalom ne merjen ismét erőszakot alkalmazni legszentebb nemzeti emléknapunkon. A külföldi állampolgárok jelentkezzenek be nagykövetségeiken és kérjék, hogy diplomatáik minden lehetséges eszközzel - így a magyar kormánynál közbenjárva - gondoskodjanak arról, hogy egy európai uniós tagállamban 2009-ben ne eshessen bántódásuk azért, mert a világtörténelem egyik legkiemelkedőbb eseményére, a magyar forradalomra kívánnak emlékezni és a megfenyegetett, jogaiban sokszorosan megtiport magyar emberekkel kívánnak szolidaritást vállalni.

Mindenhol a világon a „Magunkfajták” vannak többségben: a kisgazdák/kistermelők, kiskereskedők, családi vállalkozók, állami alkalmazottak. Emeljük fel végre a fejünket és ne hagyjuk, hogy ugyanannak a láthatatlan „Birodalomnak” a helytartói a tisztességes munkából élőket kifosztó bankjaikkal, a gazdákat tönkretevő hipermarket-láncaikkal, a multinacionális cégeikkel és tonfáikkal, gumilövedékeikkel megfosszanak bennünket szabadságunktól, méltóságunktól, emberhez méltó életünktől. Ne hagyjuk, hogy az elnyomás ellen fellépőket szélsőségesnek, fasisztának, terroristának bélyegezhessék és ellenállásukat megtörjék. Fogjunk össze és mutassunk erőt! Kezdjük itt Budapesten, 2009. október 23-án.

Jelen levelemet a Budapestre akkreditált nagyköveteknek is megküldöm azzal a kéréssel, hogy a magyarok gyülekezési jogát most is szíveskedjenek ugyanazzal az odaadó szenvedéllyel védeni, mint a „melegfelvonulás” kapcsán tették.

Adjon az Isten szebb jövőt!

Budapest, 2009. október 19.

Dr. Morvai Krisztina
a Jobbik EP-képviselője
Marika HozzászólásokMarika által a Október 19, 2009-on 7:50am-kor
2009. október 19., hétfő - 07:44

Tisztelt Draskovics Tibor Miniszter Úr!

Ön felhívást tett közzé, amelyben „ajánlja, hogy ne zavarják meg az október 23-i rendezvényeket”. Én ugyanezt ajánlom Önnek, továbbá kormánya tagjainak és a rendőrségi vezetőknek. A „rendszerváltás” óta eltelt időben ugyanis nem a gyülekezési jogukat gyakorló polgárok, hanem önök, azaz az MSZP-SZDSZ kormány, illetve a rendőrség vált hírhedtté arról, hogy az 1956. évi Forradalomra emlékező közterületi rendezvényeket nem csupán „megzavarták”, hanem vérbe fojtották.

Ma már bírói ítéleti bizonyossággal tudjuk – hiszen a sorra felmentéssel végződő koncepciós büntetőeljárásokban a bíróság megállapította -, hogy 2006. október 23-án nem a felvonulók kezdték az erőszakot, hanem a rendőrök, nyilvánvalóan a kormány irányítása alapján. (Egyebek mellett délután az Alkotmány utca és Bajcsy-Zsilinszky út sarkánál, de már jóval előbb, a reggeli órákban is.) Jogerős bírósági ítéletek állapították meg, hogy ártatlan emberek sokaságát bántalmazták a rendőrök lövöldözéssel, tonfával, gumibottal, puszta kézzel és rugdosásokkal. Nagyszámú ártatlan embert állítottak elő, börtönöztek be és kínoztak meg, valamint tettek ki évekig tartó alaptalan eljárásoknak. A vérengző rendőrök az ön politikustársaitól dicséretet, jutalmat kaptak. Mindennek a célja nyilvánvalóan az emberek megfélemlítése s a politikai véleménynyilvánítás lehetetlenné tétele volt.

Az ön által irányított rendőrség azóta is folyamatosan, rendszeresen és súlyosan sérti meg a magyar emberek méltóságát és emberi jogait. Legújabb módszerük, hogy terrorcselekmény „gyanújával” úgy börtönöznek be embereket - Budaházy Györgyöt és további 15 személyt, férfiakat és nőket -, hogy az alkalmazott módszerek (ideértve az ön bizonyítékot koholó tevékenységét és a fogvatartottak teljes jogfosztását) részben az ötvenes évek Magyarországára, részben a Guantanamóban tapasztaltakra emlékeztetnek.

Amint az például az ön egyik politikustársának gyalázatos nyilatkozatából kiderül, ma már nem is titkolt céljuk, hogy az emberek megfélemlítésén túl elérjék az új erő, a Jobbik megsemmisítését, „terrorista szervezetté kikiáltását”.

A politikai ellenfeleik titkosszolgálati eszközökkel, koholt bizonyítékokkal, koncepciós büntetőeljárásokkal történő megsemmisítésével ön és társai a totális diktatúra kiépítésére törekszenek, annak érdekében, hogy a nemzeti vagyon kiárusítása, az ország eladósítása és tönkretétele, az embereknek az otthonuktól, munkahelyüktől, vagyonuktól és reményeiktől való megfosztása folytatódhasson.

Tájékoztatom, hogy a magyarországi emberi jogi krízishelyzetről, az október 23-án várható újabb rendőrterrorról, a Budaházy-ügyben tapasztalt durva jogsértésekről az Európai Parlament most kezdődő plenáris ülésén fel fogok szólalni, és „Guantanamo Magyarországon?” címmel nemzetközi sajtótájékoztatót tartok. Ragaszkodom ahhoz, hogy európai parlamenti képviselőként, az EP Szabadságjogi, Rendészeti és Igazságügyi bizottságának tagjaként Budaházy Györgyöt és a többi politikai foglyot meglátogathassam, ügyük állásáról és a velük való bánásmódról közvetlenül tájékozódhassak.

Közlöm önnel és társaival továbbá, hogy az október 23-i budapesti rendezvényekre nemzetközi emberi jogi megfigyelőket hívtunk, ennélfogva úgy próbáljanak meg ismét erőszakot alkalmazni, hogy tudják: a tömegben egyebek mellett több európai parlamenti képviselő is lesz, belföldi és külföldi egyaránt.

Szíveskedjen felszólítani az ön irányítása alatt álló rendőri vezetőket, hogy a végrehajtó rendőri állománynak ne adjanak bűncselekményt megvalósító parancsokat. A végrehajtó rendőri állományt ezúton is kérem, hogy tagadják meg a bűncselekményt megvalósító parancsok végrehajtását.

Kérek minden olyan magyar embert – Magyarországon és a határainkon túl élőket egyaránt – akik Hazánk sorsa miatt aggódnak, hogy hívjanak minél több külföldi megfigyelőt október 23-ra Budapestre. Kérem a nyugati magyarságot és külföldi barátainkat, hogy jöjjenek a fővárosba velünk együtt emlékezni és jelenlétükkel biztosítani, hogy a hatalom ne merjen ismét erőszakot alkalmazni legszentebb nemzeti emléknapunkon.

A külföldi állampolgárok jelentkezzenek be nagykövetségeiken és kérjék, hogy diplomatáik minden lehetséges eszközzel – így a magyar kormánynál közbenjárva - gondoskodjanak arról, hogy egy európai uniós tagállamban 2009-ben ne eshessen bántódásuk azért, mert a világtörténelem egyik legkiemelkedőbb eseményére, a Magyar Forradalomra kívánnak emlékezni és a megfenyegetett, jogaiban sokszorosan megtiport magyar emberekkel kívánnak szolidaritást vállalni.

Mindenhol a világon a „Magunkfajták” vannak többségben: a kisgazdák/kistermelők, kiskereskedők, családi vállalkozók, állami alkalmazottak. Emeljük fel végre a fejünket és ne hagyjuk, hogy ugyanannak a láthatatlan „Birodalomnak” a helytartói a tisztességes munkából élőket kifosztó bankjaikkal, a gazdákat tönkretevő hipermarket-láncaikkal, a multinacionális cégeikkel és tonfáikkal, gumilövedékeikkel megfosszanak bennünket szabadságunktól, méltóságunktól, emberhez méltó életünktől. Ne hagyjuk, hogy az elnyomás ellen fellépőket szélsőségesnek, fasisztának, terroristának bélyegezhessék és ellenállásukat megtörjék. Fogjunk össze és mutassunk erőt! Kezdjük itt Budapesten, 2009. október 23-án.

Jelen levelemet a Budapestre akkreditált nagyköveteknek is megküldöm, azzal a kéréssel, hogy a magyarok gyülekezési jogát most is szíveskedjenek ugyanazzal az odaadó szenvedéllyel védeni, mint a „melegfelvonulás” kapcsán tették.

Adjon az Isten Szebb Jövőt!

Budapest, 2009. október 19.

Dr. Morvai Krisztina
Marika HozzászólásokMarika által a Október 17, 2009-on 7:12pm-kor
Kérdezze Morvai Krisztinát!

Felmerült néhány kérdés, amire eddig senkitől nem kapott választ? Mi értelme van Magyarország EU-tagságának? Mit csinálnak a képviselők kint? Mire készül Morvai Krisztina? Hogyan látja hazánk jövőjét?
Olvasóinknak most lehetőséget adunk arra, hogy feltegyék kérdésüket Morvai Krisztinának. A kérdéseiket az interju(kukac)kuruc.info címre küldjék el (ne a szerk(kukac)kuruc.info-ra írjanak ezzel kapcsolatban!). Mi ezekből szemezgetünk, a Jobbik EP-képviselője pedig válaszol, az interjú előreláthatólag egy héten belül meg fog jelenni a Kuruc.infón.
Várjuk olvasóink kérdéseit!
Magyari - Kuruc.info
Marika HozzászólásokMarika által a Október 17, 2009-on 1:19pm-kor
Morvai Krisztina: Találkozzunk Nemzeti Ünnepünk alkalmával!

Az 1956-os forradalmat felelevenítő és a 2006-os rendőrterrorról is megemlékező nagygyűlésre hív a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Az ünnepségre hagyományosan a budapesti Deák téren kerül sor október 23-án (péntek) 15 órától.

Felszólal:
- Dörner György színművész
- Murányi Levente ’56-os szabadságharcos és elítélt, a Jobbik alelnöke
- Balczó Zoltán európai parlamenti képviselő, a Jobbik alelnöke
- Morvai Krisztina, a Jobbik EP-delegációjának vezetője
- Andreas Mölzer EP-képviselő, az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alelnöke
- Vona Gábor, a Jobbik elnöke

„Meglepetésvendégként” az európai nemzeti pártok több prominens vezetője köszönti röviden az egybegyűlt ünneplőket.

Nem állunk meg félúton!
Pro Hungaria HozzászólásokPro Hungaria által a Október 16, 2009-on 9:15pm-kor
Kérdezze Morvai Krisztinát!
2009-10-16. 20:31

Felmerült néhány kérdés, amire eddig senkitől nem kapott választ? Mi értelme van Magyarország EU-tagságának? Mit csinálnak a képviselők kint? Mire készül Morvai Krisztina?

Hogyan látja hazánk jövőjét?

Olvasóinknak most lehetőséget adunk arra, hogy feltegyék kérdésüket Morvai Krisztinának.

A kérdéseiket az interju@kuruc.info címre küldjék el (ne a szerk(kukac)kuruc.info-ra írjanak ezzel kapcsolatban!).

Mi ezekből szemezgetünk, a Jobbik EP-képviselője pedig válaszol, az interjú előreláthatólag egy héten belül meg fog jelenni a Kuruc.infón.

Várjuk olvasóink kérdéseit!
Magyari - Kuruc.info
Pro Hungaria HozzászólásokPro Hungaria által a Október 14, 2009-on 5:41pm-kor
Morvai Krisztina: A jogvédők nélkül Magyarországon totális diktatúra lenne
2009. október 14., szerda 17:18

Három évvel a 2006-ban történt őszi zavargások után a civil áldozatok jogi védelmét ellátó Nemzeti Jogvédő Szolgálat szerint a rendőrség, a bíróság és az ügyészség hibázott, amikor kart karba öltve kiszolgálta a politikai hatalmat. A szolgálat ügyvédje úgy vélte: áttörés volt viszont a kártérítések esetében, ugyanis 40 millió forintot kaptak a tüntetések során megsérült emberek.

A kormányellenes tüntetések sorozata 2006. szeptember 17-én indult, néhány órával azután, hogy nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc miniszterelnök balatonőszödi beszéde.

Gyurcsány Ferenc kormányfő lemondását követelve országos demonstrációk zajlottak, amelyek nem egyszer rendőrségi oszlatással értek véget. A zavargásokban megsérültek demonstrálók, békés járókelők, és rendőrök is. Akkor 472 embert állított elő a rendőrség, 284-et bűncselekmény, 117-et szabálysértés, 71-et pedig egyéb szabályszegés miatt. Ugyanakkor rendőrök ellen is indult bírósági eljárás, mert sokan állították, hogy indokolatlanul alkalmaztak erőszakot.

A civilek jogi védelmét és kárigényük érvényesítését a Nemzeti Jogvédő Alapítvány által működtetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat képviselte. Ügyvédjük elmondta: 70 ügyet vállaltak el, jelentős részükben a perben és peren kívül már megegyeztek, a zavargásokban meghurcolt jogsértettek kártérítést kaptak összesen 40 millió forint értékben.

Gaudi-Nagy Tamás szerint 2006 őszén hibázott a rendőrség, a bíróság és az ügyészség is, felelősségrevonásuk azonban elmaradt.

Mint mondta, civilek ellen megtörtént a vádemelés, a rendőrök esetében azonban sok esetben ez nem volt így. A bíróságok és ügyészségek szerinte karöltve szolgálták ki az akkori hatalmi törekvést.

Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője szerint is a bírósági eljárások koncepciós eljárások. Úgy fogalmazott: egy elnyomó gépezet játszott össze, és az emberi jogok és a magyar nemzet sorsa iránt elkötelezett ügyvédek nélkül ma Magyarországon totális diktatúra lenne.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat munkatársai, mint mondják addig biztosan dolgoznak, amíg a 2006 októberi zavargások miatt indított eljárások mindegyikében jogerős bírósági ítélet nem születik.
Pro Hungaria HozzászólásokPro Hungaria által a Október 13, 2009-on 10:32am-kor
Morvai Krisztina kiosztotta a STOP.hu-t!
2009-10-13 09:12 barikád.hu

Morvai Ante Portas

Ahogy a cím is mondja, Jobbik és Morvai a "kapuk előtt", sőt, belül a kapukon. Nem mondhatjuk, hogy történelmi eseménynek lehettek tanúi azok, akik a minap láthatták és halhatták a szélsőjobb prominenseinek megszólalását a jövő évi költségvetés ügyében a Parlamentben, hiszen sok, hozzájuk hasonló koptatta már a ház lépcsőit és sajnos padsorait.

Morvai Krisztina és Szegedi Csanád felszólalt ott, ahol még egészen a közel múltig is úgy gondoltuk, hogy az egészen szélsőjobbnak többé nincs helye. Mint már oly sokszor, ismét tévedtünk - de hát mit tegyünk - a demokrácia már csak ilyen, azok megszólalási lehetőségét is biztosítja, akik pedig fő ellenségei, ettől persze csak erősebb lesz, legalábbis üzenetét tekintve.

A sors furcsa fintora, hogy ugyanaz a törvény tette lehetővé Bokros és Morvai felszólalását is. Az előbbi kristálytiszta, szakmai érvekkel támasztotta alá mondanivalóját, ellentétben Krisztina királynővel, aki szokása szerint az érzelmekre kívánt hatni, elővezetve a már jól ismert, demagóg érvkészletéből mindazokat a hívószavakat, amelyek belefértek rövidre szabott idejébe. Szegedi Csanádról nem érdemes szólni, hiszen az Európai Parlament kedvenc vízvezeték szerelője - tudják, ő az, akit becsületes szakinak néztek, amikor az EP-ben megjelent a gárda lajbijában- semmi mást nem tett, mint megmutatta, milyen egy tőrőlmetszett, virtigli rasszista, és minden egyéb, ami ebből következik.

Nézve a parlamentben történteket, arra gondoltam: ismét megdőlt egy gyönyörű, költői mondat örökérvényűsége, hiszen, hogy szólt a sor: "szoktatom szívem a csendhez, nem oly nehéz" - nos, mi szoktathatjuk szívünket a ricsajhoz, ami nemsoká ismét ráköszönt nemzetünk házára, és hogy ez mennyire lesz nehéz, nos, arról még csak elképzeléseink lehetnek.

Ha már a művészeti paraboláknál tartunk, idézzük ide Cseh Tamás dalának egyik sorát "volt már ilyen és lesz ilyen még". Sajnos ez is igaz, és azoknak - akik nem kevesen - a szélsőjobbra szavaznak, érdekes módon, eszükbe sem jut, hogy a múltra adják voksukat, hiszen ez a formáció semmit sem modernizálódott az elmúlt, közel egy évszázadban, ma sem mond és akar mást, mint a kezdetekkor: takarodjanak az idegenek, vesszen a másság, Magyarország a magyaroké, és így tovább és így tovább. Meg sem fordul a fejükben, hogy azok, akiket ők idegennek titulálnak, vérüket adták a hazáért, mondjuk 1848-49-ben, létrehozták az ország iparát a kiegyezés után, és mindezt a "másokkal" karöltve tették úgy gondolva, hogy ők a nemzet részei, a nemzeté, amely mindig is mostohán bánt mindazokkal, akiket egyesek kirekesztettek az áhított fogalom gyűjtőernyője alól.

Szóval, nézem és hallgatom a Jobbik képviselőinek megszólalását a palamentben, és közben furcsán keserű, fémes ízt érzek a számban. Igen, sajnos megint itt tartunk, ismét azt kell hallgatnunk a parlamentben, amiről úgy hittük, soha többé? Igen, hacsak a nemzet fel nem ébred álmából még időben, amiből már nem sok van, de egészen az utolsó pillanatig van remény, hiszen mint az okosok mondják: a dolgok végül csak a szavazófülke magányában dőlnek el.

Szerző: Pálmai Tamás - STOP

Mit is válaszolt erre Morvai Krisztina?

Pálmai Tamás mai újabb sötét, primitiv, magyargyűlölő cikkére reagálva sokadszorra tájékoztatom önöket, hogy a magukfajtákból az egész világnak halálosan elege van, és itt az idő, hogy megszokják: az önök ideje lejárt, hatalmuknak vége.
Szívélyes üdvözlettel

Morvai Krisztina

barikád.hu
Pro Hungaria HozzászólásokPro Hungaria által a Október 10, 2009-on 10:40pm-kor
„Morvai Krisztina Európa magyar hangja”
A Jobbik Piliscsabai Alapszervezetének első lakossági fórumán jártunk.

Magi, szo, 2009/10/10 - 21:32

Morvai Krisztina és Murányi Levente tartott lakossági fórumot Piliscsabán a helyi Jobbik rendezésében. A nagyközség lakosai közül körülbelül ötszázan érdeklődtek, köztük a polgármester is.

Szombaton 18 órakor kezdődött az a lakossági fórum, amit Morvai Krisztina és Murányi Levente tartott a Jobbik Piliscsabai Alapszervezetének meghívására. A helyi Jobbikosok Piliscsaba szívében állítottak föl egy rendezvénysátrat, amit az Új Magyar Gárda Mozgalom tagjai őriztek, az előadókat pedig a nemrégen megalakult Csendőrség tagjai kísérték.

Körülbelül ötszázan érdeklődtek a lakosok közül, de sajnos nagyon kevés számban voltak jelen fiatalok. A rendezvényt a helyi Jobbik elnöke nyitotta meg, a beszélgetést pedig az a szintén piliscsabai Jobbikos vezette, akit nemrég választottak meg az új országos sajtószóvivőnek. Ő köszöntötte Piliscsaba és a környező települések jelenlévő képviselőit, polgármestereit is.

A mintegy másfél órás kampányban Murányi Levente, a Jobbik országos alelnöke és ’56-os veterán párhuzamot vont 1956 és 2006 közé, a legfontosabb különbségnek pedig az akkori és a mai emberek másképp történt szocializálódását jelölte meg, utalva ezzel a kádári agymosásra, amely miatt „erénnyé vált a nívótlanság”.

Az Európai Parlament Jobbikos képviselő asszonya, Morvai Krisztina kifejtette, hogy az MSZP-t el kell takarítani a magyar politikai porondról, és most már a „harmadik erőnek”, a Jobbiknak a „második erővé” kell válnia. A párt Fideszhez fűződő kapcsolatában mérföldkőnek nevezte azt, amikor Áder János felállt az EP-ben és felemelte szavát a 2006-os rendőri brutalitások ellen. Morvai ezt a Jobbik sikerének tekinti, miszerint „a Jobbik az, amelyik miatt radikalizálódásra van kényszerítve a Fidesz.” A Jobbikot a Fidesz radikális szárnyának nevezte, és elkülönített egy haszontalan, „neoliberális Fideszt” és egy „nemzeti Fideszt”, ami utóbbival össze kell fogni, de csak akkor, ha ugyanúgy felemelik a szavukat azok ellen, amik ellen a Jobbik is. Szerkesztőségünk véleménye szerint ezzel szemben az, hogy semmilyen kapcsolatot nem kell és nem is szabad fenntartani a hazaáruló álellenzékkel, hiszen ahogy Vona Gábor is több nyilatkozatában hangsúlyozza: a jelenlegi helyzetért a Parlament össze olyan tagja felelős, aki az elmúlt 19 évben bármilyen módon is részt vett a kormányzásban.

A képviselő asszony az Európai Parlamentben végzett munkájáról elmondta, hogy célja „az igazságosságra vágyó jó erők összefogása.” Egy olyan demokráciát szeretne, ahol „az állampolgár kötelességének érzi azt, hogy hasson a képviselőkre.” A rendezvény moderátora ezek kapcsán Európa magyar hangjának nevezte Morvai Krisztinát.

Murányi Levente a majdani szavazásra biztatás során tudatosította mindenkiben, hogy a szavazatával nem egy pártot fog segíteni majd, hanem a „magyar nemzetet megtartó erőt”. Bejelentette, hogy áprilisra a Jobbik felállítja az árnyékkormányát, hogy bármikor készen álljanak a kormányzásra, és biztosította a lakosságot, hogy nekik nem lesz áruk a Parlamentben.

A lakossági fórum végeztével lehetőség volt kérdéseket is föltenni, amik során szívet melengető volt látni, ahogy egy magyar érzelmű zsidó és cigány lakos is biztosította a jelenlévőket, hogy egyetért az elhangzottakkal és támogatja őket. A rendezvény zárásaként Varga Tibor zenekara, a Napvágás lépett a színpadra.

(Szent Korona Rádió)
Fandl Sándorné Fábián Mária HozzászólásokFandl Sándorné Fábián Mária által a Október 9, 2009-on 7:11pm-kor
Köszönöm!!
Szebb és boldogabb jövőért harcol értünk az egész világban.
Álljunk mellé,hogy még erősebb legyen!!
Gyermekeink és unokáin nevében is, hogy nekik jobb legyen.
Szebb jövőt
 
 

Rólunk

Pro Hungaria Pro Hungaria Létrehozta ezt a közösségi hálózatot a Ning -on.
 

© 2009   Létrehozta a Ningen: Pro Hungaria   Hozza létre saját közösségi hálózatát

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Adatvédelem  |  Használati feltételek

Bejelentkezés a csevegéshez