PRO HUNGARIA

Élő forrás, égi láng, Szentlélek, égből szállj le ránk!

Információ

Új Magyar Birodalom

Az Új Magyar Birodalom, nemzeti radikális csoportba, harcos Hazafiakat várok. Ne csak beszélj, hanem tégy a hazádért!

Helye: Csoportok
Tagok: 69
Utolsó aktivitás: Nov 6

Új Magyar Birodalom

Adjon az Isten Hazafiak!

Itt az Új Magyar Birodalom csoportba olyan, tenni is akaró harcos Hazafiakat várok, akik nem értenek egyet ezzel az ország vezetéssel, és ami jelenleg folyik hazánkban. Szeretném, ha egyszer akkorára nőnénk, hogy ne lehessen fölöttünk átsiklani, és ha más nem, rajtunk keresztül üzenni mindenkinek, aki Hazánkat vagy eszméinket próbálja vissza szorítani, megtiltani.

Őszintén szólva ezzel a névvel szeretném egyszer visszaadni, mindazt Hazámnak, amit elraboltak tőle. Eddig sehol nem mondtam el, de itt elmondom, mert itt olyanok vannak itt, mint én.

A Birodalom átvenné az ország fölött a hatalmat, megszilárdítani a gazdaságot, a Hazai gazdák termékeit árulni a Hazai boltokban nem irreálisan magas áron. Minőséget nyújtani az embereknek a pénzükért, és rengeteg elképzelésem lenne, de ehhez egyedül voltam eddig, de itt remélem megtalálom azokat az embereket, akik támogatják ezeket az eszméket.

Tudom, hogy egyedül kis ember vagyok, de minél többen vagyunk, annál erősebbek vagyunk. A Magyar Nemzetet én ezzel a nemzetioldali "szervezettel" szeretném megvédeni az idegen benyomulások ellen.
De erre rengeteg idő, támogatás kell. Mindazok, akik úgy érzik, hogy Hazánkat meg kell védeni az idegen elnyomástól, csatlakozzon az Új Magyar Birodalomhoz, mely remélem egyszer valóban életre kel, és átveheti a hatalmat azoktól, akik kifosztanak bennünket.

Akiknek van bármilyen elképzelése, ötlete, vagy bármi, amivel támogatni tudja ezt az új rendet, és hisz benne, van hozzá kedve, és ideje, nagy örömmel látom, és remélem mihamarabb egyre többen látjuk, az Új Magyar Birodalom zászlója alatt.

Üzenőfal

Irjon hozzászólást

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Új Magyar Birodalom –nak.

Berecz Istvánné HozzászólásokBerecz Istvánné által a Szeptember 1, 2009-on 4:48pm-kor
Adjon az Isten!

Köszönöm a meghívást, sajnálom hogy csak most fogadtam el, de annyi levelem jön mostanában, hogy nem mindent tudok elolvasni.
Gondolat a Szent Koronáról:

A titkok koronája - A magyar Szent Korona

Megvédjük, bármi áron!Nincs még egy olyan nemzet a Földön, amely egyetlen nemzeti ereklyéjének ekkora jelentőséget tulajdonítana és olyannyira tisztelné, mint a magyar nép a Szent Koronát. Birtoklásáért trónviszályok dúltak, sokszor árulások és összeesküvések áldozatává lett. Volt eset, amikor egyszerűen ellopták vagy titkon őrizték. Egy alkalommal hazaszállítása közben vesztették el, de mindig megkerült. Többször hurcolták ki az országból, föld alatt elásva rejtegették, és történt, hogy zálog tárgyát képezte. A korona "szent" elnevezése abból az áhítatból eredt, miszerint az államalapító királyt szentté avatták. Példa nélküli az a szemlélet is, melyet a régi feudális Magyarország alkotott a Szent Koronáról: a Szent Korona Tan. A Magyar Szent Korona a magyar történelem legbecsesebb emléktárgya, s a legrégebben használt, mind a mai napig épségben megmaradt királyi fejék Európában. A Magyar Szent Korona csaknem ezer esztendeje hozzá tartozik történelmünkhöz. A Magyar Szent Koronával ezer év alatt 55 magyar királyt koronáztak meg (csak két király fejére nem tették a Szent Koronát; II. János Zsigmondékra, mint "ellenkirályra", aki csak névleg uralkodott és 1570-ben le is mondott, valamint II. József fejére, aki saját akaratából nem koronáztatta meg magát).
A koronáknak három típusát ismerjük: 1. a házi korona, melyre semmiféle megkötés nem vonatkozik; 2. az országló korona, melyet az uralkodóknak meghatározott alkalmakkor viselni kellett, és 3. a beavató korona, melynek analógiái csak Belső-Ázsiában vannak; európai képviselője egyedül a Magyar Szent Korona. Ezt az uralkodó csak koronázáskor viselheti, amúgy két koronaőr őrzi. Rajtuk kívül csak a nádorispán nyúlhat hozzá, aki koronázáskor párnán a helyszínre viszi és az érsek helyezi a király fejére. A magyarok királyainak koronája az államiság jelképe lett, ebből alakult ki a világon egyedülálló Szentkorona Tan.
Bövebben:: http://barikad.hu/node/23021

Szebb Jövőt!
Pro Hungaria HozzászólásokPro Hungaria által a Augusztus 13, 2009-on 6:15pm-kor
Kedves Melinda!

Nagyon egyértelmü és egyszerű!

Halász Józsi a Szent Korona Tan magyarországi apostola!

A Vukics nevű pedig a jelenleg is regnáló hatalom őrnagya.

Mellesleg az MSZ, hasonló mint a makovecz-srtumf féle civil cionista zsideszes félrevezető szerveződés.

A lényege, hogy érdekes módon milyen gyorsan jönnek létre a nemzeti Jobbik, zsidesz barát ellenfelei!

Szebb jövőt!
Landi László HozzászólásokLandi László által a Augusztus 13, 2009-on 4:26pm-kor
Békesség!

Csatlakozom Melindához, ha lehet. Néhány hónapja kezdtem kicsit többet foglalkozni a nemzeti oldalon álló szervezetekkel, elsősorban azért, hogy hol tehetném hasznossá magam. Sajnos nagy a zűrzavar. Ennek egy része nyilván provokáció - de nem a teljes.

Beleolvasgattam József "oldalába" az szksz.hu-n. Rokonszenves, hogy konkrétumok szerepelnek benne, bár még nem láttam át egészen, hogyan képzelik a megvalósítást. Kérdések is merültek fel bennem, de ez most nem ide tartozik. A kérdés tehát, mint Melindáé: mi a baj a MSZ-vel?

Hogy tudnánk eligazodni a rengeteg szervezet között, ha mindig egymást ostorozzák?

Mellesleg, látom, van aki fényképet cserélt. Köszönöm, különösen, hogy nem is kértem!
Halász József dr. HozzászólásokHalász József dr. által a Augusztus 13, 2009-on 6:48am-kor
Nyílt Levél Vukics Ferencnek

Sajnálom, hogy a Kegyelmednél tegnap este járt jószolgálati közvetítés sikertelen volt.
Az, hogy Ön félretájékozott személyemet illetően, nem az én bajom, éppúgy, mit az, hogy Ön nem akarja vagy tudja felfogni gondolataimat, szintén nem az én bajom.

Az viszont már nem egyéni kompetecia, hogy Ön félrevezeti az embereket.
Mint mindig – szemben Önnel – meg is indoklom ezt az állításomat.
Az Ön „tömege” azt várja, hogy megújuljon Magyarország, vár egy vezetőt, akitől ezt kapja. Ön ezzel szemben olyan embereket vett maga mögé (és nem mellé), akik judeokeresztény és neoliberális irányt követnek. (Részletesen ld. Vélemény a Magyarok Szövetsége Magyar Nemzeti Érdek Programjáról”)
Mérhetetlen annak a felelőtlenségnek a hatása, amit tevékenységével elkövet! Ahhoz mérhető, amit Orbán Viktor tett a magyarság ellen 2002-ben. Ő mögé is odaállt 2 millió ember. Mekkora „tömeg” ez az Önéhez képest!

Tegnap írtam levelem előszavaként egy szövegrészt, amit kivettem a levélből. Most ide írom:
„Különös jelentőségét adja ebben a levélben írtaknak az, hogy a Magyarok Szövetsége nem tudja teljesíteni azt a vállalását, mi szerint olyan Magyar Nemzeti Érdek Programot állít össze a Magyarok Országos Gyűlésére, amely alapja lehet a további feladatokat meghatározó Cselekvési Tervnek[1].
Ezzel a Magyarok Országos Gyűlésének mindazon pontjai végrehajthatatlanná válnak, amelyek feltétele a cáfolhatatlan alapokon álló és ezért követendő irányelv-rendszer:
12. Nemzeti Érdek Program bemutatója, 6 óriás sátorban bemutatkozik a 13 tagozat
13. Civil Parlament, Civil Felsőház megválasztása
27. Magyarok Országos Gyűlése, Alkotmánytervezet elfogadása, Új Választójogi Törvény, Nemzeti Érdek Program elfogadása, Vezető választás, Cselekvési Terv jóváhagyása

Nem érzek diadalt azért, mert nem engedték a Szent Korona Értékrend irányelveit azzal a céllal ismertetni, hogy az általuk követhető legyen (Beszéd-vázlat - Készült a BNT 2008. november 26-i kunszentmiklósi munkakonferenciájára - http://szksz.hu/081125.doc).
Mélységes fájdalommal tölt el, hogy bebizonyosodott: nem féltékenység, vagy az ismeretlenség miatti elutasítás volt mellőzésem oka, hanem annak felismerése, hogy a Szent Korona Értékrend követése lehetetlenné teszi a - valakik által sugalmazott - judeokesztény és neoliberális eszmeiség támogatását. (Ezt tettem nyilvánossá „Vélemény a Magyarok Szövetsége Magyar Nemzeti Érdek Programjáról” – http://szksz.hu/080728.doc).
Biztos vagyok abban, hogy a Magyarok Szövetségének vezetése felelősségteljes magyarokból áll, akik képesek arra, hogy felismerjék tévedésüket, és a nemzet iráni alázatot tanúsítva időben képesek a helyes útra lépni.”

Az utolsó mondat sajnos nem igazolódott.

Kelt Szegeden, 2009. augusztus 13-án.
Szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája
Ui.: Az írás címe: http://szksz.hu/090813.doc
_________________
[1] Kedves Tagozat Tagok!
Küldöm a Magyarok Országos Gyűlésére elkészített anyagokat.
Mivel a munkacsoportok többsége nem készítette el részletekben kidolgozott anyagát a Nemzeti Érdek Programhoz, ezért a kiadványhoz juniusban elkészült vázlat maradt a végleges.
Aki részt tud venni a Magyarok Országos Gyűlésén Bösztörpusztán aug.21-én pénteken du.14-18 között a tagozati bemutatkozásunkon, kérem idejében jelezze azt.
Szükség lesz tagozati munkánkról szóróanyagok készítésére és terjesztésére.
Üdvözlettel: Nagy Ferenc
[1] Kedves Tagozat Tagok!
Küldöm a Magyarok Országos Gyűlésére elkészített anyagokat.
Mivel a munkacsoportok többsége nem készítette el részletekben kidolgozott anyagát a Nemzeti Érdek Programhoz, ezért a kiadványhoz juniusban elkészült vázlat maradt a végleges.
Aki részt tud venni a Magyarok Országos Gyűlésén Bösztörpusztán aug.21-én pénteken du.14-18 között a tagozati bemutatkozásunkon, kérem idejében jelezze azt.
Szükség lesz tagozati munkánkról szóróanyagok készítésére és terjesztésére.
Üdvözlettel: Nagy Ferenc
Albrecht István HozzászólásokAlbrecht István által a Augusztus 12, 2009-on 8:10pm-kor
Szép estét!

Köszönöm a meghívót!
Szebb jövőt!István
Landi László HozzászólásokLandi László által a Augusztus 12, 2009-on 1:45pm-kor
Áldás, békesség!

Szia Gábor! Nincs miért, nem haragudtam. Elhiszem, hogy volt már bőven "előzmény", ismerve az embereket. Egyébként, amikor bejelöltél, én átfutottam a Somló Védpajzsot is, láttam, hogy mi a helyzet. Gratulálok, hogy már idáig jutottatok!
A céges honlapod viszont nem nagyon felel meg a modern (butító) marketingnek, ha a hálóról is szeretnél érdeklődőt és főleg megrendelőt, talán érdemes volna átalakítani. Nem bántásból írom! Viszont így legalább tudjuk, hogy kit keressünk a térségben ilyen ügyekben!

Kedves Csenda Gábor! Örülünk, hogy csatlakoztál!
Hadd kritizáljak kicsit. Magyarságunkhoz hozzátartozik, hogy ápoljuk a nyelvünket. A "vok" és társai, az sms- és chat-stílus a nyelvrontás eszközei, még ha fiatalosnak és menőnek is gondolja valaki. Legyünk igényesek, ne hagyjuk tönkremenni gyönyörű, különleges nyelvünket! Figyeljünk a magyar gondolkodásnak megfelelő fogalmazásra, helyesírásra, szavakra! Ez is része annak, hogy egy új, szebb Magyarország épüljön. Köszönöm, hogy meghallgattál!

Melinda, remélem sokan olvassák - a szívükkel is!
Csenda Gábor HozzászólásokCsenda Gábor által a Augusztus 11, 2009-on 11:18pm-kor
Köszönöm h bekerülhettem ebbe a Társaságba!
Lord Abydos vok
Landi László HozzászólásokLandi László által a Augusztus 11, 2009-on 3:08pm-kor
Zsú! Ráadásul a gazdákat is terheli. A legtöbbnek bizony van hitele. Ha más nem, a támogatás megelőlegezése. És ha nem jön meg a támogatás, ahogy egyébként mindig is késik? A felét emiatt már vissza is adják kamatként a kufároknak. Anélkül meg nem tudja kihozni nullára sem az évet, máris árverezhetnek. Nem beszélve arról, hogy ez hosszabb távú folyamat. A termelést ellehetetlenítik, a gazda inkább megszabadul a földjétől. Kicsit jobb ajánlatot kap egy külfölditől és már adja is, mert nem akar éhen halni. Sajnos ez van.

A kép(hiány) nem szemrehányás volt, csak bosszankodtam, hogy így leégtem Oszamával. Meg hát ismerkedni szeretnénk... Kedves Melinda, tudod, hogy nem a külső számít (az avatároddal meg úgysem versenyezhet senki)!
Landi László HozzászólásokLandi László által a Augusztus 11, 2009-on 12:50pm-kor
Még valami. A legnagyobb baj szerintem az, hogy nem tudják, ki a valódi ellenség. Korábban ez nem volt gond, a török, a labanc, Rákosiék, stb. Most az ellenség rejtőzik. Meg kell őket mutatni, de úgy, hogy ne a több évtizedes pavlovi fasizmus, terrorizmus, stb. jusson az emberek eszébe. Pl. nem zsidózni kell, hanem konkrétan a pénzügyi irányítók szerepét kell bemutatni... Különben sok embert elijesztünk, mert félreérti az egészet. Elismerem, a gőzt is ki kell engedni, de "kurucinfós" stílusban sosem fog az ország mögénk állni. Nem bántani akarok senkit, megértem, sőt érzelmekkel vagyunk emberek, de alkalmazkodni kell a helyzethez.
Landi László HozzászólásokLandi László által a Augusztus 11, 2009-on 12:43pm-kor
Nos, én voltam Gábor "ismerőse". Azóta már válaszoltam, és remélem ebből kiderült (többek között), hogy a kérdésem nem volt gúnyos (az üzenőfalán olvasható). Nem nagyon ismerek arcokat, még OBL-t sem ismertem fel. Ez van. Ráadásul nem állt össze a kép, nem hittem, hogy ez ő volna, de nem akartam ebbe belemenni, egyszerűbbnek láttam így rákérdezni.
Gábor, mivel az érzésedről csak itt írtál, itt kérek elnézést a félreértésért (és most már értem a válasz stílusát is)!

Hogy mindenki tudja, ettől függetlenül már "barátok" vagyunk, ami ezek után egynek tudható be: hallgassunk a szívünkre! Ez talán jó példa arra, hogy milyen szinten kell összefognunk - hiszen mindenkit egy cél vezérel...

(((Ja, és kérdezhetném, miért nem vállalják sokan itt sem az arcukat? Lehet elfogadható oka, de azért mégis kérdezem...)))

Melinda! Végiggondolva, részben igazat adok a nyilvánosság kérdésében. Azért emelem ezt ki, mert korábban a másik feléről írtam. Részben, mert a nyilvánosság csak addig terjedhet, hogy lássák, sokan vagyunk. És azért kell, hogy még többen legyünk. És minél több "helyen" vagyunk, annál többen ébredhetnek fel. A megvalósítást viszont igencsak megnehezítheti, ha a szervezőket mondvacsinált vádakkal idő előtt letartóztatják, ha a konkrét lépések ellen fel tudnak készülni, legalábbis szerintem. Ráadásul a jogtalanság országában a nyilvánosság sem elég védelem, ahogy látom...

A forradalom kiindulhat tüntetésből, igaz. De van-e rá esély ma Magyarországon? Hányan vannak egy tüntetésen, és hányan maradnak a zászlólengetés után is? Hány ember hiszi még mindig, hogy ez egy csőcselék? Ha ezer ember van, azt szétveri a rendőrség. Ha tízezer, azt az otthon maradottak buktatják meg. Ahogy Pro írta, nincs még kellő belső erő hozzá. Érezni a feszültséget, sokan haragosak, de elsősorban a mindennapi megélhetésük miatt azok. És mégsem akarják azt a kicsit elveszíteni, ami még maradt nekik. Plusz be vannak etetve Orbánékkal. Ez a helyzet, ezért nem mozdulnak elegen.

A háttérről már én is írtam itt. Igenis, életbevágó, hogy tudjuk, mit kell csinálni, miután pl. a Parlamentből kizavartuk a kufárokat. Sőt! Az EU így is nekünk jöhet, arra hivatkozva, hogy törvénytelen hatalomátvétel volt (különösen, hogy ellenük is irányul bizonyos értelemben). Ezt tehát nagyon össze kell rakni!

Javaslatom: Egy műsor összeállítása előre. Amikor a hatalomátvétel megtörténik, azonnal le kell adni a tévékben, rádiókban. Bemutatni tényszerűen a valóságot és persze közben az érzelmekre is hatni - vegyesen. Pontosan, minden lényeges részt érintve és a megoldási javaslatokat vagy programot is hozzá téve. Hogy legalább akkor megértsék az otthon ülők, hogy mit akarunk, miért és hogyan. Ezzel lehetne a támogatottságot növelni. Mert azt ne feledjük, a "nép az úr". Ehhez a műsorhoz profi készítők kellenek, megfelelő szakmai és pszichológiai tudással, plusz azok, akik megtöltik tartalommal. Sajnos a részletes kidolgozásban valószínűleg nem sokat tudok segíteni, mert nem vagyok tévés.

Gondolni kell persze a hagyományos útra, a választásokra is. A műsor egyes részeit a kampány során fel lehetne használni, vagy akár később, ha a Jobbik a parlamentbe kerül. Így nem menne feltétlenül veszendőbe.
 
 

Rólunk

Pro Hungaria Pro Hungaria Létrehozta ezt a közösségi hálózatot a Ning -on.
 

© 2009   Létrehozta a Ningen: Pro Hungaria   Hozza létre saját közösségi hálózatát

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Adatvédelem  |  Használati feltételek

Bejelentkezés a csevegéshez