Több ezer néger bevándorló érkezik Magyarországra
A legnagyobb titokban megnyíltak az Európai Unió munkaerő toborzó irodái Afrikában.
Jack Corn, h, 2009/01/19 - 21:11
Európa bőrszíne pár árnyalattal sötétebb lesz?
Az EU első lépcsőben 50 millió négert szándékozik az európai országokba importálni. A terv hazánkat is érinti. A nemzetközi média teljes hallgatása mellett a nyugat-afrikai Cape Verde Köztársaság fővárosában, Praia-ban megnyílt az Európai Unió második munkaerő toborzó irodája.
Cape Verde - Zöld-foki Szigetek
Cape Verde egy alig fél millió lakosságú kis szigetcsoport Szenegáltól 500 kilométerre nyugatra az Atlanti óceánban, még az afrikai viszonyokat is mélyen alul múlva ez a világ egyik legszegényebb országa. Ennek ellenére az Európai Unió tagja akar lenni, a miniszterelnökük Brüsszelben már be is nyújtotta a kérvényét a csatlakozási tárgyalások megkezdésére.
Az első "Európai Segély, Tanácsadó és Munkahelyteremtő Központot" a legnagyobb titokban, a nyilvánosság teljes kizárásával már 2008 októberében megnyitották a kissé beljebb fekvő, AIDS-el súlyosan fertőzött Mali Köztársaság fővárosában, Bamakoban.
A belga Louis Michel gazdasági fejlesztésekkel és humanitárius ügyekkel foglalkozó EU biztos által kidolgozott terv értelmében az Európai Unió első lépcsőben 50 millió négert, elsősorban fiatal férfiakat akar az Unió 27 országában letelepíteni. A munkára kiéhezett négerek az európai városokban az európai adófizetők pénzéből lakást, beilleszkedési, nyelvtanulási és egyéb segélyeket kapnak, megtanulnak írni, olvasni és utána különböző szakmai tanfolyamokon vesznek részt. A gyakorlati tapasztalatok kiértékelése után az EU valószínűleg még több millió néger munkavállalót akar behozni a gazdasági nehézségekkel és az elöregedési problámákkal küzdő európai országokba.
A Michel-terv a befogadó állam jelenlegi lélekszáma mellett figyelembe veszi a gazdasági és társadalmi fejlettség fokát is: a gazdagabb multikulturális hagyományokkal rendelkező és a gazdaságilag fejlettebb nyugat-európai országokba több, az elmaradottabb közép- és kelet-európai tagállamokba kevesebb afrikai munkaerő érkezik. Magyarországon a munkavágytól égő sárga bőrű kínaiak után több ezer, munkavágytól égő fekete bőrű afrikai betelepítését tervezik.
Louis Michel szerint a terv családegyesítési programjának keretében az utánuk tömegesen érkező családtagok száma és a családtagokra fordított extra egészségügyi és egyéb szociális célú kiadások összege kiszámíthatatlan, ezért Michel ezeket a becsléseken alapuló adatokat szemérmesen elhallgatva nem is szerepelteti az eredeti dokumentumban.
A Michel-terv elleni legnagyobb felháborodás eddig a színesbőrű bevándorlók miatt elképesztő mértékben megnőtt bűnözési hullámban és az ezzel járó súlyos társadalmi feszültségek tengerében fuldokló Nagy Britanniában bontakozott ki. "Milyen ördögi ötlet vezérli a kormányt, hogy Afrikában bevándorló központok létesítését támogatja, mikor az elkövetkező hat hónapban előreláthatólag 400 ezer munkahely fog megszűnni az Egyesült Királyságban?" - tette fel a kérdést Gordon Brown brit miniszterelnöknek Nigel Farage, az UKIP (United Kingdom Independence Party, Függetlenségi Párt) vezetője.
Matthew Elliott, a Tax Payers Alliance (a brit adófizetők szövetsége) fiatal vezetője pedig így fogalmazott: "Amikor a gazdasági recesszió miatt nem csak Nagy Britannia, de egész Európa nagyarányú munkanélküliséggel néz szembe, akkor nevetséges, hogy az EU ilyen cselszövéses tervre pazarolja az adófizetők pénzét."
Az EU a tiltakozások ellenére a közeljövőben több fekete afrikai országban is tervezi a munkaerő toborzó irodák megnyitását.
(Jack Corn - Szent Korona Rádió)
JÓSLATOKA jóslatokkal kapcsolatban gyorsan le kell szögeznem, hogy nem lehetséges a jövőt pontosan megmondani - még a Teremtőnek sem. Ez abból adódik, hogy a Teremtőtől megkaptuk a legnagyobb kísértést és szabadságot, amit lehet - a szabad akaratot. A Teremtő mindenható képessége ezért csakis odáig terjedhet ki, hogy egy adott pillanatban rátekintve a világra - meg tudja becsülni a várható fejleményeket.
Az emberiség igazi jóslatai tehát nem emberekhez köthetőek, hanem a Teremtő gondolatátviteli közléseihez, melyek ÉGI FIGYELMEZTETÉSEK!
Ezeket a közléseiket kizárólag olyan emberek tudják közvetíteni, akik képesek a magasabb szintű gondolatrezgéseket felfogni (sajnos mára vészesen lecsökkent ezek száma). Ha visszamegyünk időben az ordoszi Őshazánkba (a mai kínai területére) - itt ősi Táltosaink gyakorta jósoltak (vagy inkább kérdeztek), de azzal a különbséggel, hogy az aktuális feladatok megoldására, mert napi kapcsolatban voltak a Teremtővel. A Teremtő erőkkel való kapcsolattartás minden embernek természetes kellene, hogy legyen - sajnos helytelen életmódunkkal (táplálkozás - alázat, hit teljes hiánya) megöljük ezt a képességünket. Ennek az évnek a nagy feladata e képesség tudatos visszaszerzése!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A Teremtő üzenetei képek, szövegek formájában jelenhetnek meg a Kiválaszott ember tudatában, ebből adódik a jóslatok két fő problémája. A másik főszereplője a jóslatoknak, aki felfogja és akinek ezt meg is kellene értenie. Maga a fogadó ember (jós) nem ismeri a jövőben látható történéseket, embereket, de valahogy a saját eszközeivel megpróbálja körülírni. Ezt még lehet fokozni azáltal, hogy talányos megfogalmazásokat, szórejtvényeket is beépít a jós (lásd Nostradamus). Egy jóslat annál életszerűbb, minél közelebbi helyzetre vonatkozik. (Egy repülő felbukkanását több száz évvel korábban csak nem egyértelműen lehetett leírni - nem biztos, hogy a mai kor embere meg fogja érteni az akkori jós körülírását). Egy korabeli jós által használt fogalmak nem biztos, hogy egyértelműek az újkori emberek számára, ennél fogva a jóslatok általában csak utólag értelmezhetők. A jóslat egy lehetséges magyarázata - üzenet, figyelmeztetés az Égi Erőktől, melyet a mai anyagias világunkban csak néhány ember kap meg, a többiek pedig megkésve rácsodálkoznak, hogy ez tényleg megtörtént. A figyelmeztetések így többnyire nem érik el a céljukat, pedig folyamatosan érkeznek. Az emberiség fejlettségi szintjét tesztelik az Égi Erők üzenetei, ők időben szólnak és ha az üzenet megérkezik majd az eljövendő probléma elhárításra is kerül, tudják, hogy jó irányban fejlődünk. A jóslatainkkal elképesztően pazarló módon bánunk, gondoljunk csak bele, hogyan cselekednénk, ha csak 10 másodperccel korábban tudnánk mi fog történni később. Az Égi Erők időben jeleznek - tudva, hogy a történelmi léptékű változásokhoz idő kell, de mi folyamatosan elengedjük a fülünk mellett a súgást.
A BIBLIA KÓDJA (kis kitérő): Kezdjük egyből egy kivétellel, mely eltér a fenti jóslat-behatárolástól, ez a biblia kódjaként vált ismerté és jól jelzi a zsidóság fura helyzetét a Földön. A felfedezés 1994-ben derült ki és egy nobel díjas izraeli matematikushoz kötődik. Sokan kutatták előtte is, évszázadok óta a biblia kódját (mely itt a Mózes részére átadott ősi szöveget jelenti). Köztudott, hogy a tóra szövegét minden zsidó magának írja le és hiba esetén újra kezdi az adott oldalt (így lehet megőrizni egy üzenetet évezredekig). Az érdemi kódfejtést a számítógépes korszak és a mátrix elméletek együtt tették lehetővé. A tóra szövege 300.000 fölötti (kizárólag) mássalhangzóból álló karakter sorozat, a kód a betűk szabályszerű átrendezéséből adódik. Ennyi betűből lehet csinálni egy 1x300.000-es, 2x150.000-es, 3x100.000-es, stb. mátrixot, minden ilyen átrendezéssel más hangzók kerülnek egymás közelébe. A matematikusunk által felfedezett szabályszerűség, hogy kérdéseket lehet feltenni és a mátrix válaszol, vagyis ez egy mindenki számára nyitott jóslási lehetőség. A probléma azonban itt is fennáll, mert tudni kell, hogy mit kérdezzünk a jövőről. A matematikusunk által írt program végignézi az összes mátrix felépítési lehetőséget és ahol megtalálja egymás mellett a kérdéses hangzókat megvizsgálja a környezetében lévő betűképeket. A matematikusunk beütötte az akkori legfőbb izraeli politikus nevét és kiadódott az 1995.11.04.-ei dátum a haláláról és az is, hogy megölik. Értesítette is Isaac Rabint a dologról, de nem hittek neki. A ténylegesen bekövetkezett halált követően azonnal nagyobb érdeklődést kapott a biblia kódja, mely már számítógépes program formájában kereskedelmi forgalomban is kapható. Ekkor még a tudósunk úgy fogalmazott, hogy a világ minden kérdésére választ kaphatunk a biblia kódja által. Azóta érdekes fordulatként, ugyan ez a matematikus már a gonosz alkotásaként határozza meg a biblia kódját.
NOSTRADAMUS JÓSLATOK: A mai (legjobb reklámmal bíró) legismertebb jósunk számos világméretű jóslata ismert, de érdekes módon Magyarországra is szánt sorokat (Nostradamus Hungaricus) - mégse lennénk olyan kicsi és jelentéktelen ország? A jóslatok kivonatolva megtalálhatók az alábbi címen (lapozás jobb nyíl gombbal).
http://salqvist.uw.hu/Nostradamus%20-%20Hungaricus.pdf
Nostradamus jóslataival kapcsolatban már említettem fő problémaként a nagy idő különbséget és a talányos megfogalmazásokat. Számunkra, Magyaroknak pozitív dolgokra van szükség, ezért javaslom mindenki számára a 11. oldalt (az utolsó lapon pedig lehetséges megfejtések is találhatók).
INDIÁN JÓSLATOK: Az amerikai földrészen számos kiemelkedő tudású indián őskultúra létezett, melyek vallási képében kiemelt szerep jutott a szellemi világnak. Ezek a kultúrák is a tudásukat földünkön kívüli, fejlettebb lényeknek tulajdonították. Hasonló ez a felfogás a mi ARVISURA-nkban leírtakkal. Hasonló a történetben az is, hogy az indiánok fő tudói is használtak külső segítséget a napi válaszadásaikhoz - konkrétan kristály koponyákat, melyek válaszoltak kérdéseikre gondolatátvitel útján. E képesség miatt nevezték ezeket a koponyákat beszélő koponyáknak is. Hasonló ez az ARVISURA-nkban említett beszélő fejdíszhez, a két dologban a közös maga a kristály, melynek igazi adottságait még teljességében nem ismerjük. Erről a kérdésről már írtam korábban "A MAGYAR ŐSTÖRTÉNET" írásomban.
E magasszintű kultúrák közül most csak a mayákra térnék ki és csak érintőlegesen. A mayákról beszélve a maya naptár jut eszébe a legtöbbeknek, de meg kell említenünk emellett a csillagászatot, a matematikát és az időt - melyeknek kiemelt tudói voltak. A naptár kapcsán azt még ide kell tűzni, hogy nem egyféle maya naptár létezett. A többféle naptár alapján egy adott napra vonatkozó minden tudnivalót meg tudtak állapítani - annyira, hogy megjövendölték saját bukásukat is. Ami számunkra is lényeges, megjósolták a Föld bolygó nagy, átfogó változásait is. Napjainkban ez előtt a változás előtt állunk, mely alapjaiban fogja megrengetni a mai anyagi központú világot, mely egy értelmetlen, túlhajszolt technológia nyomás alatt van. A maya naptár 2012.12.21.-ére teszi a végső átalakulást - de jelezve, hogy a változások már előbb elkezdődnek.
A YOTENGRIT (nyitrai) JÓSLAT ÉRTELMEZÉSE: Amiért ennek az írásomnak nekikezdtem az igazándiból ez a jóslat, melyet Táltosaink kértek és kaptak meg 1946-1947 körül. Bizonyíték nincs magára a konkrét keletkezési dátumra, ezért sokan vitatják, hiszen könyvben csak késéssel jelent meg. Ezzel kapcsolatban a személyes véleményem: TÁLTOS számomra nem lehet olyan ember, aki magáról ezt állítja. Egy Táltos kérkedés nélkül, csöndben végzi áldásos tevékenységét, az igazi Táltosok országunk legkiemelkedőbb emberei. Számomra a Yotengrit jóslat hiteles és a keletkezési leírás is igazi Táltos hagyományokra utal. A szöveg egységes és találóan egyértelműen azonosítja be a személyeket, történéseket elejétől a végéig, ezért sem kérdés számomra a keletkezés ideje.
(Hét táltos találkozott a nyirkai Hany-ban. Két asszonyember,
meg öt férfiember. Jó ha ennyien vannak a "Nagy híváshoz".
Mert nagy szellemet szándékoztak idézni, a nemzetre zúdult
bajhalmaz miatt. Tudni akarták, meddig tart ez a nyomorúság,
meg miképpen alakul a jövendő. "Nagy hívás" akkor köll, ha
az Ég nem nyilatkozik magától.
A táltos asszonyok egyike "utaztatható" volt.
Fölmentek tehát a Rókadombra, az elhagyott csordakúthoz, az
égés szélére. Áldoztak vízzel UKKÓ-nak, tűzzel GÖNÜZ
Istenapánknak.
A "látó-halló" táltos asszony nekivetkőzött. A többiek
bedörzsölték maszlagbimbóval, hogy ne ostromolják a
szúnyogok. Mert nyár volt és alkonyodott. Nyakába kék
ékkövet akasztottak.
Az áldozó tűz parazsára zöld borókagallyakat raktak. A
táltos asszony füstöt lélegzett, a többiek meg rejtőztetőt
dunnyogtak. Dobolni, furuglázni nem mertek, a határőrség miatt.
A táltos asszony révületbe esvén átadta fejében lakó
szelleme helyét az idézett szellemnek, hogy az az ő
nyelvével szólhasson.
Lapkumánja táltos szellemét idézték, mert az idevalósi volt,
a mi fajtánk. A táltos asszony először fölszökött, de a
többiek körbe vették őt, nehogy baj érje. Először csak
hebegett, aztán szóval szólta a régi nagy táltos üzenetét:)
Az alábbiakban olvasható jóslatot hét magyar táltos kapta 1946-47 körül Lápkumánja táltos szellemétől. Maga az idézet pedig Máté Imrének, a rábaközi táltos hagyományok őrzőjének Yotengrit című könyvéből származik (második kötet). A címben szereplő számok éveket jelölnek, s értelemszerűen a közlés idejétől, azaz 1946-47-től kell számítani.
Még öt-hét!
(1952-1954)
A medvebocsot lépre csalják
és elverik rajta a port.
(Az 1953-as berlini felkelés sikresen elfojtják - lásd később is medvebocs =ndk.)
Még nyolc-kilenc!
(1955-1956)
A Duna két partján
vérben úszik a hulló lomb,
és ösvények tapostatnak
a hanyatló Nap palástján.
Nevet kiáltanak.
(Az 1956 októberi magyar forradalom indulása Budapesten, a tömeg Nagy Imre nevét kiálltja.)
A nevén szólított Öreg tétovázik,
de vállalja sorsát.
(Nagy Imre a kommunista, észre tér és végül a jó oldalra áll )
Ifjak ragadnak fegyvert,
nők és férfiak egyaránt.
Közel a győzelem.
(A fiatalok indítják el a forradalmat, látszólag jól állunk, kivonulnak az oroszok.)
Ekkor megelevenednek az árnyékok.
(izrael hátba szúr minket és megtámadja a szuezi-csatornát - a szovjetúnió lekötöttségét kihasznáva. Köszönjük az együtt érzést izrael népe.)
Az igazi harcosnak kedvét szegik.
Az ügyet Nyugattól-Keletig elárulják.
(A szuezi válság miatt az usa, majd a többi szóban támogató ország is cserben hagy minket.)
Szerencsés, ki időben kereket oldhat.
(sokan félik a megtorlást és külföldre menekülnek, az egyetlen külföldi pozitívum, hogy legalább befogadnak minket, de ez nem mentség az árulásra.)
Nagy az érvágás!
(Az ország óriási áldozatot hozott és nagy anyagi, szellemi veszteséget szenved mégis.)
A Négy Folyó Városának Igaz Emberét
kiejtik az ablakon.
(A négy folyó városa Győr.)
A győzők eltanácsolják a kopasz zsarnokot,
és a Vasmacskák Városának fattyát
(rákosi mátyás hatalmát veszti, helyette kádár jános lesz a nagyvezír - csak el kellett érte árulnia a nemzetet. Kaptunk egy újabb "igazi" államférfit a nyakunkba.)
teszik meg helytartónak.
Ő megöleti a Tétovázó Öreget.
Az ifjúságon bosszút áll.
(kádár janika a forradalomban részt vevőket látványosan megbünteti - kivégeznek 17 éves gyerekeket is - igazi bátor politikus, fröcsög belőle a demokrácia, végül kivégezteti Nagy Imrét is 1959-ben.)
Sokáig uralkodik és megrontja a nemzetet.
(kádár jános élete végéig uralkodik - sajnos túl sokáig élt)
Jutalmazzák az elvtelenséget,
(Besúgó országot épít az mszmp, akit lehet megzsarolnak, tönkre tesznek.)
mindent pénzben mérnek.
(A materializmus tana átmossa kényszerűen az agyakat és egyetlen értékmérő lesz a pénz, ezt a szellemi pusztítást szenvedjük még ma is.)
A lakás, a ház csak lakhely, nem otthon.
(A "csodálatos" szociaizmus évei - látszat jólét kölcsönökből, de belül csak lelki üresség.)
A gyerek nyűg.
Még húsz-huszonegy!
(1967-1968)
A kétfarkú oroszlán elbődül,
(akkori Csehszlovákia, mely Szlovákia és Csehország összevonásából keletkezett lázadozik, de ennél többre nem futja)
de ugrani nem mer.
A mieink is átkelnek a Dunán, ősi földre.
(bevonulnuk csehszlovákiába az oroszokkal és leverjük az ottani forradalmi kezdeményt is)
A víg mosoly torz vigyorra változik.
(a csehszlovák forradalom is elbukik külső erők hatására.)
Itthon a földművest már megtörték.
Még nevén a föld,
(az államosítás, TSZ-esítés révén valójában elvették a földet a parasztoktól )
de cseléd sajátjában.
Lazul a lánc, rozsdásodik a bilincs.
(a több országban is megjelenő lázongások hatására lazítanak a szigoron)
Még negyven és néhány!
(1987-2002)
A nagykövet cselt vet, összeesküvést sző.
(horn alamuszi gyuszi a háttérben szervezkedik a németekkel és itthon is)
Korábbi ellenfelek összefognak.
(az NDK és az NSZK összefog)
Rést vágnak a kerítésen.
Meglazítják a medvebocs láncát,
(Magyarország átengedi az NDK-sokat NSZK-ba ez elindítja a szocialista rend bomlását)
a kétfarkú oroszlán ketrecének rácsát is.
Nem hálásak.
(történelmi tettünkért köszönet ismét nem jár - lehetett volna pl. egy adósság elengedés)
A vörös tüzet okádó sárkány ebbe belebetegszik.
(a szovjetúnión belül is megindul a szétesés, ezért nem tud a többi országgal foglalkozni, a saját gondjával van elfoglalva)
Harsona jelzi a szabadság kezdetét.
A szürke marhát napos legelőre engedik.
(az emberek nem veszik észre, hogy nem rendszerváltás, hanem csak rendszerváltoztatás történt)
A csorda megszédül a szabadságtól.
(a szabadság érzésben az emberek elfeledkeznek a radikális lépésekről és megalakul az első, volt ügynököktől hemzsegő parlament)
A barmok egymást öklelik.
(mindenki azt hiszi a csata meg van nyerve, de a látszat kommunisták már meg is kezdik átalakulásukat kapitalistákká)
A nép elkergeti a kapuk nyitogatóit.
(az 1990-es választáson az mszp veszít, de a parlament java részében titkos szövetségeseik ülnek. A terv szerint pár látszat párttal létrejön egy látszat demokrácia és a régi elvtársak maradnak hatalmon. Az mszp=mdf=szdsz=kisgazdapárt=miép. Csak a megtévesztett tagság hiszi, hogy nem így van, de vezetőik nem őket szolgálják, hanem a nagy ügyet. A pártok fontos pozícióiban a régi beépített emberek ülnek. A levesbe a fidesz köp bele, az első válaszáson elért 5% fölötti eredményével. ami miatt számolni kell vele. A fidesz a választásokon a tisztaságot képviselte és öröm, hogy legalább ennyien rá szavaztak. Ezt követően a fideszt 1994-ben össze akarták vonni az szdsz-szel, de a fidesz ezt megtagadta és azóta minden párt ellensége lett.)
A Jóindulatú Beteg kerül élre.
(a volt hatalom számára a legkényelmesebb ember lesz a miniszterelnök - antal józsef. Radikális cselekvés helyett privatizál a volt kommunistáknak, felénk pedig egy mondata van "tetszettek volna forradalmat csinálni" komoly államférfi????? Az mdf eleve bukásra ítélt vezéráldozat volt, mely az első 4 év kudarca után szépen eltűnik.)
Mások intézkednek.
(A bábminiszterelnök helyett a régi garnitúra kezében van a hatalom a közigazgatás és egyéb érdekhálózatok révén. Lásd látszat taxis-sztájk 5 Ft-ért - akkor és azt csináltak, amit akartak, azt akadályoztak, amit akartak. Ne feledjük el, hogy az mszp a látszat jobboldali pártok révén halálra nyeri magát a 1994-es választásokon és 2/3-os többséget szerez. Mindent megtethetne jogilag és mindent rendbe tehetne, de semmi ilyen szándéka sincs. Ami összetartozik az összenő így lértejön az mszp-szdsz koalíció - kétharmados mszp nyerésnél?!)
A földművestől elveszik örökét,
(kárpótlási jegyért kaptak a parasztok jogos jussuk helyett máshol, más minőségű földet)
és dobra verik.
A senkiháziak vérszemet kapnak.
Bitangok tékozolják a fényt.
Gyülekeznek a dögmadarak.
(Az ország haldoklik, megjelennek az új háború elemei - lásd az izraeli államfőnek egy konferenciáról kiszivárgott gondolatát, mely a hadviselés új eszközeként említi az egyes országok egyszerű felvásárlását - Manhattan, Lengyelország, Magyarország példakénti említésével, mint sikeres, lezárult akciókkal.)
A Nagy Tengert átröpüli
a Napból szálló, galambnak álcázott karvaly.
(boros hóbagoly miniszterelnök lesz, látszólag galamblelkű, de valójában tényleg egy ragadozó madár)
Megérkezik a kánya is – osztozkodni.
(torgyán is hatalmi tényezővé válik)
Megint terelgetik a népet.
Hiteket erőltetnek.
Szaporodnak a pénzért fönnhangon imádkozók.
(megjelennek a szekták, az új vallások lásd például a hit-gyülekezetét, ahol az ősi vallást félre dobva imádkoznak látszat istenekhez, komoly anyagi haszonhoz juttatva ezáltal néhány embert.)
BOLDOGASSZONYUNK-at elfelejtik,
buta lúddá tekerítik.
(Az új vallások csakis az ősvallásunk elbagatelizálása árán tudnak tért nyerni.)
Jaj pedig, ha ISTENÜNK ASSZONY-FELE
Elfordul tőlünk, vagy mink őtőle!
(ahol megszűnik az ősanya kultusz, ott megszűnnek a pozitív energiák és az ősi üzenet - melynek révén mi magyarok is kiemelkedtünk - a feltétel nélküli szeretet.)
A Régi Nagy Csata Városában
EZEK papjai dűlőre jutnak, és új lovat nyergelnek.
(a mai keresztény egyház végleg elárulja az ősi tanítást, melyet mi magyarok kezdettől képviselünk a feltétel nélküli szeretet által. Mi mindenkit befogadtunk és mindenkit tanítani próbáltunk erre az alpelvre, ezért cserébe mi lettünk a pokróc, amibe bárki belerughat. Fog ez még változni.)
Összeesküsznek Isten Képmása ellen
a Könyörtelenség Hatalmasaival.
(a könyörtelenség hatalmasai a zsidók, akik az igazi tanítás ellen dolgoznak több ezer éve - pénzért, hatalomért bármikor eladják a feltétel nélküli szeretet alapelvét. A vatikán megállapodik a zsidókkal - összenő ami összetartozik.)
A galambnak álcázott karvaly és a kánya
Égigérő fára segítik a Kiskanászt.
(boross és a torgyán hatalomra segítik 1998-ban orbán viktort. Maga az utolsó mondat egyértelműen egy mese-sor és csak annyit jelent, hogy a nép egyszerű falusi fia feljuthat a magasabb szintet jelentő égigérő fára. A kiskanász itt nem lenézést jelent, hanem egy mesei hőst.)
Szívében király, álmaiban császár.
Szépen szól, rondán cselekszik.
(finom értelemben torgyán kirugása, keményebb megfogalmazásban elkapja viktort a hatalmi mámor)
Zsákja feneketlen.
(Ez jelenhet pénzlenyúlásokat, nem önmagának, hanem a fidesz érdekeltségeknek)
Letaszítják – újra mászik.
(de, visszafogottabban fogalmazva azt a képességét is jelenheti, hogy újra képes felkapaszkodni a csúcsra, vagyis a zsákjában mindig vannak új ötletek.)
Még ötvenöt-hatvan!
(2002-2007)
Az íjfeszítő sarja lukas hajóra száll.
Az ő ingével-gatyájával tömítik a rést.
(Magyarország belép az únióba előnyök reményében, de végül többet fizetünk, mint amennyit kapunk - jó buli, de kinek. Az íjfeszítő - Nimród, akinek valóban leszármazottai vagyunk.)
Messze jutottak a parttól,
már nem tud kiszállni.
Sajnos kilépni már nem tudunk.
(az únióról már látható, hogy számunkra csak hátrányt jelent /lásd 30%-os agrár támogatás/, de kiszállni már nem tudunk.)
A döglött sárkány kutyáit
(a döglött sárkány a volt szovjetúnió, csahos kutyái pedig a volt pártkatonák akik minden mai pártban megbújva ténykednek ma is - feladatuk a folyamatos kémkedés, bomlasztás.)
a koronázatlan Cár veszi pórázra.
(oroszország mindig is cár imádó volt. putyin személyében sikerült ismét egy átlagember számára cárszintű embert találni. Az orosz embereknek csak annyi kell, hogy legyenek a világhatalom meghatározó szereplői, akkor támogatják az aktuális vezetőt, mindegy mit csinál velük.)
A szűkszavú Tárnokmestert tuszkolják élre.
(magyarországon gennyesi petit tolja bele az mszp a miniszterelnöki székbe. Abból indultak ki, ha egy pufajka befért ebbe a székbe, akkor egy volt 3/2-es ügynök is ideális lesz.)
Saját táborából ütnek pártot ellene,
(a választást megnyeri gennyesi, kizárólag külső adottságai által - jobban néz ki a nők számára, mint viktor, persze megfűszerezve egy kis választási csalással - majd ezután feleslegessé válik, mert egyéb adottsága nincs.)
mert a Koronázatlan Cár úgy akarja.
(putyin cár atyuska még mindig távirányítja a régi pártkatonákat és ezek hátba szúrnak bárkit, mert tökéletesen elvtelenek és önzők - gennyesi peti lesz a vezéráldozat.)
Paprikajancsiból csinál vezért.
(putyin számára gyurcsány ideális, mert komoly egészségügyi problémái vannak - személyiségzavaros - mindig szerepet játszik bárhol van, gyakorlatilag nem is létezik önmaga. Gátlástalan hatalmi vágya miatt putyin által tetszőlegesen irányítható. Lásd csak a gázvezeték kérdéskört, mely még súlyos konfliktusokhoz fog vezetni.)
A nemzet tűri – nem látja meg rajta
a rángató madzagokat.
(Sajnos az emberek nem mennek az utcára tüntetni, pedig a világ legnagyobb átverésének lehetnek tanúi és megeszik a paprikfincsit, a legújabb orosz csúcsterméket.)
A csellel hatalomra segített Paprikajancsi
(gyurcsány tényleges választás nélkül kerül hatalomra, 600 db mszp-s küldött megvásárlása révén, rendes válaszáson esélye sem lett volna a megválasztására. Ezt a bizniszt Leisztinger főgazdaggal karöltve hajtották végre, de jó befektetés volt, mert minimum a 100-szorosát lopták azóta vissza. A lopás jól megtanult módszere állami beruházás 3-szoros áron, a különbözetet az érdekelté tett vállalkozás szépen visszafizeti a zsebbe. A balodali program folytatódik - lopj amennyit bírsz és a hiányt takard el kölcsönökkel. Most ennek a programnak a végéhez értünk - mára már a kölcsönök kamatait sem tudjuk fizetni. KÖSZÖNJÜK BALOLDAL!)
pofátlanul önkényeskedik, buzerálja a népet.
Nyegle és buta.
(a putyin báb elhiszi magáról, hogy valaki, sőt küldetése van. Butaságának leírására elég annyi, hogy minden nap mást hazudik. Parttalan hazugságai alapján még az is feltételezhető, hogy az igazi anyja a lendvai volt és egy nevelő anya mellett nőtt fel. A pszihopata botsáska táncát már láthattuk, most várjuk amikor a nőstény felfalja - valószínűleg szegény nőstény is belepusztul azonnal.)
A Kiskanász malmára hajtja a vizet.
(A kiskanász jelző, mint fent már említettem egy mesei hőst takar, aki alacsony sorból a mese végére magasabb sorba jut. A baloldal primitívizmusa egyértelműen a jobboldalt segíti, így automatikusan viktort is, akit a jellemzés nem tart ideális államférfinak, a régi nagy államférfiainkhoz viszonyítva.)
Jobb ellenfél nincs. A nép tűri őket.
Nincs más alternatíva
(A kiskanász korábbi jellemzése szerint okosakat mond, de ez történelmi léptékben, a jóslat szerint ez kevés. viktornak ezek szerint nincsenek meg a valós képességei, hogy a vágyai szerinti szintet elérhesse. Tetteit ennek ellenére ne becsüljük le, mert jó ügyért harcol és valóban egyelőre nincs más választásunk.)
Nemes lovag-ősök fehér liliomán
tipródik a nemzet.
(Történelmünk nagyjai forognak a sírjukban látva, hogy az igaz emberi értékek a vezetőkben már fel sem lelhetők.)
A csősz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos.
(Látszat világban élünk semmi sem az ami a neve, hanem az ellenkezője. Tudatosan lejáratnak minden alapszót, fogalmat, hogy ellehetetlenítsék a nemzeti összetartozást.)
A különb nem viszi sokra, mert irigylik.
(Aki kiemelkedne ebből a fertőből, azt azonnal lejáratják, elveszik a kedvét. )
Ki-ki rántja lefelé a másikat – az országot együtt.
(A kormány semmi áron sem mond le).
Lenézett népek mögött kullog a magyar!
(Orzságunk mélyponját jelenti a mai hatalom. A pszihopata botsáska azt hiszi, hogy valaki, de a háta mögött mindenki kineveti külföldön. Ha egy kormány a saját országa ellen dolgozik ,akkor tapasztalhatjuk, hogyan ítélnek meg minket külföldön.)
A nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld!
(Az utolsó vagyonunk, amit nem adtak, loptak el a pártkatonák - a föld. Most tervezik ennek az eladását is, hamarabb feloldva a külföldiek földvásárlási tilalmát. Érzik a vesztüket, ezért indul a gátlástalan rablás programja, közben ájtatos manóként szavalják az ellenkezőjét.)
Még hatvan-hetven!
(2007-2017)
A rátarti úr napszámért kunyerál.
(veres bunkó jankó minden honnan megpróbál pénzt elvonni, ennek keretében egyszerűen adókat emelnek és ezért cserébe csak elvesznek.)
Már mindent elkótyavetyéltek.
(eladtak mindent, amit egyetlen ország sem adott volna el, ebből is látszik a szándékos rombolási, külső pusztítási szándék. Kezdődött ez a horn-féle közmű eladásokkal, folytatódott a repülő tér aladással, MÁV nyereséges rész eladással - és most áll előttünk a szerencsejáték eladás, a posta eladás, épület eladások és a korábban már éríntett föld eladások. Ilyen lépések után mondja meg valaki, hogy mi a magyar.)
Csak alantas szolgálatok maradnak,
égbekiáltó árulások.
Lesznek, kik alattomos ellenséggel
(A legfőbb tanítás melyet kaptunk az érdek nélküli szeretet tanítása volt. Ez volt az ősi magyar vallás, ennek használatával emelkedtünk ki a hun törzsek közül. Ez az elv nem egyeztethető össze semmilyen hatalmi érdekkel, ebből adódóan elbagatelizálásra, elpusztításra szorul. Volt régen egy MANI nevű, nagy horderejű ember, akihez fűződik a manichizmus, mely az öt nagy vallásból összeötvözött egy egységes tant . melynek alapja az érdek nélküli szeretet volt. Eléggé összecseng a dolog. Őt is pogánynak minősítették és tanait elfojtották. Velünk is ez zajlik, harc folyik a Föld szív csakra pontjáért, de ez a harc már nem fegyverekkel folyik.)
fújnak egy követ
______________________________________________________________
Örömmel tudatom ezen a ponton, hogy a polgárháborús része a jóslatnak értelmét vesztette, sikerült azt elkerülni Magyarországon. Köszönet ezért a Zenélő Sivatag Tigrisének és segítőinek. akik a hét tevét hét csodára változtatják.
______________________________________________________________
Bevezetik a hét tevét,
hogy az innen köpködhessen lángot –
a bikát nyergelő asszonyra.
(Ez a program érdeklődés hiányában elmaradt!)
Ebből belviszály is támad, meg külső viszály is.
A Kost Áldozó
két fia tovább marakodik.
A tevék magyar hajcsárai
Manó bőrét húzzák Krisztus képére,
hogy megtévesszék a népet,
és aranyra válthassák a félhold csillogását.
(Ez a program érdeklődés hiányában elmaradt!)
Ők a Kost Áldozó, tevét nyergelő
fiát segítik,
más magyarok meg a másikat.
Kettészakad a nemzet,
lángra lobban az Ország.
A lángot vér oltja.
(Ez a program érdeklődés hiányában elmaradt!)
Magyar magyart gyilkol,
de a bika hátáról is ide lőnek
a hét teve miatt.
A nép fele elpusztul.
(Ez a program érdeklődés hiányában elmaradt!)
A szomszédok megmozdulnak,
de ugrásra kész a zenélő sivatagok tigrise is.
A megszeppent maradék
UKKÓ-t híjja, a BOLDOGASSZONY-t.
(A lelkek rájönnek, hogy az ősi életadókhoz, a spirituális világhoz kell fordulni. Ősi vallásunk neve BÜÜN volt, ezt idézi régről maradt mondásunk is a bűnbe esés. A bűnbe esés nem vétkezést jelent, hanem visszatérést az ősi valláshoz. E vallásban az első őserő a víz, yotengrit, mely kiveti magából a rosszat (GÖNÜZ, melyet ma már gonoszként ismerünk). A jó rész neve UKKÓ.
A haragosok megbocsátanak egymásnak,
az irigy örül más szerencséjének,
a közönyös siet segíteni.
(A megtörténő óriási világ-változást jól írja körül ez a rész, az emberek régi, anyag-központú tulajdonságai hirtelen megváltoznak, ellenkezőjére fordulnak. Ez a változás egybe esik a mayák naptáraiban szereplőkkel. Ők konkrétumokat is írtak és a végső változást 2012.12.21.-ére teszik.)
Ekkor a MAGYAROK ISTENE őrül állítja
a zenélő sivatagok tigrisét,
(A magyarok egyistenhívők voltak mindig is - hitték, szerették és félték az ősi teremető Egy Istent!
Jó hír mindenkinek, hogy 2008. augusztus 20.-án megérkezett a Zenéló sivatagok tigrise. Itt van körülöttünk - ő nem más , mint a teremtőnek egy legősibb aranyfény állata SIVA aranytigris! Óriási energiája van és ő biztosítja, hogy ne lehessen többé szeretett nélküli világ!)
és böcsületes alkuval
visszakerül, ami visszajár.
Új kor veszi kezdetét minden égtáj felé,
YOTENGRIT, az ŐS-TENGEREK ISTENE nevében.
(2008. augusztus 28.-án megtörtént a második eljövetel - visszatért az Ösi Teremtő Egy Isten a Földre! Sajnos észre sem vettétek emberek! Rövidesen kiderül majd kinek a testében talált megfelelő földi otthonra!)
A JÓ SZOMSZÉDSÁG TÖRVÉNYE győzedelmeskedik.
(A világ megváltozik és új rend lép életbe, ahol a feltétel nélküli szeret az úr, ott jó szomszédság van, ahol mindent szabad, ami nem árt másnak.)
A JÓSLAT FOLYTATÓDIK - LÁSD ITT! A nyirkai jóslat bizonyossággá vált. Szavait igazolta az idő 2007 végéig - az utolsó rész ("még hatvan-hetven") kezdetéig.
Ám 2007 telén nagy hívás érkezett a nyirkai Hanyba. A nemzet szellemi örökségének tanítói gyűltek egybe a hívásra a Rókadombon, s áldozó tüzet raktak.
Szert tartottak, s segítették a lélek útján járót, ki szóval szólta a lélek üzenetét.
2007 telén új irányt vett a folyamat árja, s az emberi cselekedetek fényében az égi szándék átírta a jóslat végét.
Új lehetőséget kapott a nemzet, hiszen visszatért Istenéhez, s kezébe vette jövendőjét.
Így hangzott a szó a nyirkai Hanyban a Rókadombon:
Már csak a tetteinken múlik.
A Duna két partján megszületik a szeretet áldott fehér köre.
A nemzet felemelkedik, és magával emel minden más nemzetet a Kárpát Hazában.
Böcsületes alkuval visszakerül, ami visszajár.
Új kor veszi kezdetét, minden égtáj felé,
az Ős-ten, - a mi bennünk élő Isten nevében.
Isten gyermekei, Teremtő nemzette Magyar nép
igazságra juttatja a Szeretet tanítását.
A táltosok egy akarattal mondották: "Így van ez - így legyen."
Megköszönték a jövendölést, őrizték még egy ideig az áldozó tüzet, s áldást mondtak.
Ezek után ki-ki elindult, és tette a maga dolgát.
Úny. Jézus születése után 2008 esztendővel.
Isten áldásával. Egy Fehér Magyar atya: Berhidai Tamás
http://gyopar.blog.hu/2008/03/13/a_megujult_nyirkai_joslat
A JÖVŐNK ÚJ ARCULATA
AZ EMBERI BELSŐ FEJLŐDÉS: Az emberiség válaszút előtt áll, mert évezredeken át tévúton haladt és ma is hazugságok fogságában vergődik. A hazugságok elviselésére az emberiség két kábítószert is szed, mert kap a hazugok által. A technológiai fejlődés révén elhitetik vele, hogy az élete csak a lustaságról, kényelemről és a szórakozásról szól. Az emberi lelkeket pedig a vallások hamis tanaival mérgezik, azt sugallva, hogy fölösleges gondolkodni, mert a "bibliákban" már minden le van írva. Az emberiség válsága jól nyomon követhető az unalom kérdéskörén keresztül is. Az ember elszakadva a gondolati világtól pusztán véges lénnyé válik és elkezd unatkozni. Az unalom elűzését nem belülről próbálja megoldani, megértve a végtelent, hanem külső megoldást keres - valaki más sportoljon helyette és azt nézi, valaki más érezzen helyette a filmeken és ő is azt érzi, valaki csináljon vicceset és ő majd szórakozik rajta. A mai világ a teljes unalomról, céltalanságról szól, ezért a világ legjobban megfizetett emberei az ügyeletes szórakoztatók (BOHÓCOK)- zenészek, színészek, humoristák. A megoldás ehelyett a végtelen világ megértése, annak megérzése, hogy minden eljut idővel a végtelenség állapotába egy hosszú, ismétlődő fejlődési folyamat révén.
ha pedig eljutunk a végtelenség állapotába - a spirituális síkra - ott további, csodálatos fejlődés vár ránk, hiszen a világegyetem is folyamatosan fejlődik!
A földi, testi halál mindig egy újabb élet születése is, egy másik szintű létformában, de a korábbi lelkünkkel. A végtelenben működő jó és rossz fogalom nem azonos a mindennapi értelmezésünkkel. A végtelenben jó az, ami harmónikus és rossz az, ami ettől eltér - a kettes szám a harmónia száma. A harmóniához az a tudatosság kell - ami ma a legtöbb emberből hiányzik - a rossz felismerése! Akkor tudunk a spirituális síkra átlpni - ha letisztulunk és tudatosan felismerjük minden gondolatainkban a rosszat és azt már meg sem tesszük! Ennek legfontosabb első lépése a belső harmónia megtalálása, mely jelenti a test és a lélek összhangjának megtalálását. Ehhez vissza kell engedni a testünkbe a lelkünket - mely a helytelen testi-lelki táplálkozás miatt kimenekül a szívcsakrán keresztül!
A jövőnk számára a feltétel nélküli szeretetre áttérés lehet az egyedüli megoldás, mert a Földünkön súlyos szereteti energia hiány van, a harmónia ellenes erők hatalmas károkat okoztak. Észhez térésünk első lépése, hogy kizárólag pozitívan gondolkodjunk és nagyon gyorsan tanuljunk a nálunk Fejlettebbektől, akik megadják ennek a lehetőségét több ezer éve. Sajnos a harmónia ellenes erők folyamatosan pusztítják a Fejlettebbek üzeneteit - lásd magyar rovásírás, de lásd napjainkban az iraki ősi emlékeket. El kell felejteni azt a torz felfogást, hogy elődeink butábbak voltak nálunk - tudatosítom, hogy őseink jobban értették a Teremtőt, a végtelent és ennek részeként a helyüket a világban, a matematikát, a csillagászatot, stb., mint a ma embere valaha is. Vélhetően fontos változás lesz a jövőben, hogy a nők kiemelt szerepet kapnak benne - jogos helyükre kerülnek.
Konkrét napi feladatunk az emberek szellemi szintjének gyors és mesterséges megemelése, hasonlóan az egyiptomi piramisoknál alkalmazott módszerhez. Az aranymetszés szabálya szerinti, teremtő piramisok a végtelen energiáját gyűjtik össze és alakítják át. A piramisok alatti tanító kamrák a 7 emberi, szellemi fejlődési szintnek megfelelő rezgéseket állítottak elő. Az egyiptomiak mindig az adott képességüknél eggyel magasabb szintű kamrában szokták, okulták a fejlettebb rezgéseket. Fejlődésük jelentősen felgyorsult ezáltal, hogy akár egy életen belül több lépcsőt is előre léphettek az emberek. Ezt a tudást irigyelték el a zsidók és valamilyen módon részben meg is szerezték a babiloni fogságuk idején. Tudásuk azonban nem lett teljes és tévútjukat jól jelzi vallásuk is, mely nem a feltétel nélküli szeretetre épül, a nők alacsonyabb rendűségét hirdeti és folyamatosan egy messiásra vár. A mai, technológia alapú világ a zsidó világkép tükörképe, ők hozták létre, ők uralják - a pénzviláguk révén. Ez a világ elbukott, működésképtelen, a csőd itt van a kapuban, a túl népesedés miatt törvényszerű ember(lélek)áldozatok következnek.
A Földünk annyi negatív energiával terhelt a fentiekből adódóan, hogy gyors megmentésére egy lehetőség van - meditációval vagy mesterséges segítséggel ki kell fejleszteni a gondolatátvitel képességét minél több emberben. A gondolatátvitel révén meg kell érteni az Égi Erők tanácsait - ezen felül csökkenthető és megszüntethető lesz a hazugság, melynek révén megnőhet a Föld szereteti energiája. Kiemelt terület ebben a Kárpát-medence, a Föld szív-góca. Óriási fontosságú mi fog történni Magyarországon és Kárpát-medencében 1-2 éven belül. A gondolatátvitel képessége megoldana egy másik nagyon fontos problémát is, a nyelv kérdését. Az emberek óriási energiákat fordítanak más nyelvek megtanulására, ahelyett, hogy érdemi dolgokkal töltenék idejüket - rengetek fölösleges energia veszik el ezáltal, kár érte.
POLITIKA, ÚJ ÁLLAMIRÁNYÍTÁS: A politikai szemlélet- és módszerváltást egy teljesen új történelem szemlélet bevezetésével kell kezdeni. Meg kell értetni minden beképzelt emberrel, hogy nem okosabb, mint a több ezer évvel ezelőtt élt emberek, sőt...
A következő fontos lépés a valós történelem megismerése több ezer évre visszamenőleg, a világ Táltosai által.
A politikára, ország irányításra természetesen szükség van, de teljesen új alapokon. Vissza kell térni az égi irányításra - ehhez az kell, hogy minden magyar ember újra egyesüljön a lelkével és tudjon közvetlenül beszélni a Teremtővel! Vissza kell térni ezt követően a királyság intézményéhez - amit egy ÉGI beavatott vezet! Mivel minden ember kapcsolatban lesz a Teremtővel - mindenki pontosan fogja tudni ki lesz a HITELES égi beaavott, nem lesz szükség választásra! A Beavató Szent Korona mindig megmutatja, hogy beavatott-e az adott személy. A Beavató Szent Koronánk csak alszik, de a képességei nem változtak 1038 óta! A javaslatom, hogy ne féljünk végre azoktól a teremtő erőktől, akiktől a személyes életünk függ minden pillanatban - Magyarországot viszont nem merjük rájuk bízni (BADARSÁG)!
A hétköznapi életben nincs más út, mint a demokrácia - ebben óriási szerepet kell szánni az Internetnek. Létre kell hozni egy új államirányítási rendszert, ahol az emberek a napi politika részeivé vállnak. A minisztériumi felépítéshez hasonló bontásban léteznének állam hivatalok, minden ember egy ilyen területet választhat, melynek a munkájában aktívan részt venne. Az emberek így napi szinten szavaznának a teljes országot érintő dolgokról, továbbá az adott hivatal szaktémáiban is szavazhatnának (de kizárólag egy hivatalnál, amit előéletük alapján maguk döntenek el). Fontos előny ebben a felépítésben, hogy megszűnne a korrupció, mert nincsenek döntéshozók, mindenben az emberek napi szavazata dönt. A döntési lehetőségeket az adott szakterületre jelentkezők legjobbjai dolgozzák ki. A szavazások személytelenek és ezért nincsenek személyes konfliktusok, csak érvek. A műszaki megoldások már ma is adottak a digitális aláírás asszimetrikus kódolási rendszere és az informatikai hálózatok kiépítettsége által. Most is csinálhatnánk minden nap népszavazást Interneten keresztül. A jövő a mindennapok demokráciájára kell, hogy épüljön - napi öt perc szavazás a számítógép előtt és nem kell vízfejű politikusokra mutogatni, mert mi döntünk. Mivel mindenkinek nincs számítógépe, mindent meg kell tenni ennek érdekében, de addig állami támogatást kell adni az Internet kávézóknak, akik cserébe ingyenesen beengednek bárkit fél óra Internet használat erejéig az Internet kávézóba. A jövőnk megmentési lehetősége az INTERNET - használjuk, éljünk vele!!!
A FÖLD FEJLŐDÉSE: Napi életünk is megújításra szorul. Kevesebb és intenzív munkára van szükség, a felszabaduló időt egyéni képzésekre kell fordítani - gyorsított szellemi szint növelés, meditáció és ezáltal közeledés a természethez.
Kiemelt figyelmet érdemelnek a körülöttünk élő növények, állatok - akik ugyan olyan lények mint, mi csak jelzésrendszerük korlátozottabb, mint a miénk. Le kell vetkőzni velük szemben is a beképzeltségünket - fásítás, állatvédelem. Vissza kell térni a természetes életre, de az új találmányok alkalmazásával.
Földünkön számos megújuló energia forrás van, melyeket nem használunk ki, bizonyos hatalmi csoportok erőszakos fellépése miatt (lásd olaj lobbi). Ezeket az erőket meg kell törni például a megújuló energia források állami támogatásával. Ne felejtsük el, hogy Magyarország hatalmas geotermikus energiával rendelkezik, miért kell nekünk drága gázt venni és égetve szennyezni a levegőt? Már ma is kaphatóak hőszivattyúk, melyek egy teljes ház hűtését, fűtését képesek megoldani. Miért nem ezt gyártjuk és használjuk? E téren biztos vagyok benne, hogy újszerű megoldásokra kaphatunk tanácsokat az Égi Erőktől.
THOTH
Amiről sohasem beszélnek ...
A POZSONYI CSATANemrégen volt a pozsonyi csata évfordulója. (907. július 3-6.)
907-ben egyesült európai haderő gyűlt össze a bécsi medencében (Bécs akkor még nem létezett semmilyen formában).
A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg és az akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy
"... decretum..Ugros eliminandos esse ..." azaz "elrendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak".
Ezt a nemes célt extra adag erő koncentrálásával akarták megvalósítani mai szóval élve, "biztosra mentek".
Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100.000 fő körüli létszámban gyűlt össze a csapásmérő erő.
Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni.
907 június derekán megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a 'gyengébb', kb. 40ezres szárny; a Dunán hajókon egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport+hadtáp míg az északi parton egy jó 45 ezres főerő az elit.
Árpád, a törzsszövetség fejedelme az egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő pusztító háborúról.
A törzsszövetség egyesült főerejét - 40.000 lovas - négy részre osztotta.
Az egyenként 10ezer fős lovas egység neve tümen azaz magyarul tömény régi sztyeppei hadszervezési szokás. Az elsőt Ő maga vezette,a többit pedig fiaira bízta: Tarhos(43), Üllő(41), Jutas(35). Emellett természetesen az egész hadműveletet irányította.
Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozására elsőként az inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: gyújtólövedékekkel tűzijáték és viziparádé keretében szenvedett technikában 100%-os, élőerőben kb. 95%os veszteséget a hajóhad.
Másnap az elsáncolt déli szárny kapott koncentrált többirányú lovasrohamokat amelyek hatására maradéktalanul elpusztult/40.000 ember/ A csata utáni éjjel Árpád elrendelte az átkelést teljes csendben. Tehát átkelés a Dunán kb. 35.000 lovassal az ellenséges sereg 'orra előtt' , éjszaka,tök csöndben!!! (A fantáziátokra bízom ez mit jelenthetett mind egyéni mind közösségi teljesítményben két napnyi öldöklő csata után.)
Az átkelés annyira sikerült, hogy hajnalban az ellenség a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt majd túlereje ellenére ismét két nap öldöklő ütközet ellenére szó szerint halomra pusztult a pozsony körüli síkságon. A néhányezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált
rendeződni de a magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony: Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el. A vár alatti síkon felvonuló magyar haderőre rátört a királyi őrség és tartalék de a színlelt visszavonulással magyar részről a német üldözők csőbe futottak mert a környező erdőkből kitörő magyar lovasság a megforduló főerőkkel őket is legázolta. A német király olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét /még a trónszékét is!/ hátrahagyta, seregvezéreiből pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt /grófok, püspökök tucatjai/.
A csata következménye, hogy a magyar határ az Enns folyó lett /Ober Enns - innen a meséink 'Óperenciás tengere'/ valamint hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. /Szent István idején először, de akkor ugyanígy jártak csak a Vértes hegységben. /
Árpád fejedelem két fiát vesztette és Ő maga is halálos sebet kapott és pár hét múlva meghalt - a hazáért.
Eltemették tisztességgel titkos sírba őse, Atilla közelébe - a mai Nagykevély hegy rejtett völgyébe - nyugodjék örök békében!
A 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyag az Egyesült Államok összhaderőnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belőle/s@baktani/
MAGYAR SZOKÁS, MAGYAR ERKÖLCSA nyelv a lelki jegyeknek csupán egyike és így egymagában teljes értékelése mellett is kevés volna a nép származásának, vagy hovatartozásának meghatározásához. Úgyde a nyelvészetnek tendenciózus irányban tévedésekkel teli volt már indulása is. Kiemelkedő tekintélyei — németek — teljesen mellőztek minden a célhoz vezető más vizsgálati eljárást. Így az ethnográfiát is. Pedig a nép külsejének, életmódjának, szokásainak, jellemének, vallásának, stb., szóval, a nyelven kívüli más szellemi jegyek megnyilatkozásának vizsgálata, érhetett volna annyit, mint ezek közül egy — a nyelv. Azon lelki jegyek között, amelyek a népet s a népfelekezeteken felül az egész népcsaládot összefűzik, a legfontosabbak egyike a helyesről, az erkölcsről való azonos felfogás, ami elsősorban minden szervezet alapját, a családi életet jelenti. A helyesről való azonos felfogás a szokás. Ez kötelező a közület minden tagjára s aszerint, amint szankcióval jár, vagy nem, helyesebben, aszerint, hogy milyen szankcióval jár, szokásjog, vagy társadalmi konvenció. A források egybehangzóan bizonyítják, hogy a szkítha népcsalád népeit és népeinek egyedeit ugyanazon szokások kapcsolták egybe. A szkíthák szokásairól nagyon sok mindent jegyeztek fel az auktorok. Mindezeket összeadva meg lehet állapítani, a szkítha népek egységes lelki struktúráját. Mindenekelőtt ragaszkodtak az ősihez, ahhoz a rendhez, amelyet fajtájuk szükségképen és célszerűen fejlesztett ki. A természetes okok (foglalkozás, táplálkozás, hőmérséklet, általában a természeti környezet) hosszú időn keresztül folytonosan és egy irányban hatva, kétségtelenül jellemző testi jegyeket alakítanak ki, mint: színárnyalat a napsugárzás, izomzat és csontrendszer a foglalkozás, koponya és termet a táplálkozás és szükségessé vált szellemi munka eredményeit. Ezek a testi jegyek viszont felismerhető mértékben kapcsolódnak bizonyos belső jegyekkel, lelki jegyekkel. Így pl. a termet és izomzat bizonyos foglalkozásra való hajlamosságot, az éghajlat, táplálkozási rendszer az ivarérés kezdetét, stb. befolyásolja. A természeti környezet kihat a vallás keletkezésére. Míg azonban ennek a népcsaládnak tagjai önfenntartási okokból a békés vándorlás és a harc okozta állandó mozgásban voltak, ami a beltenyésztést és ennek eredményeként testi jegyek szerinti egységes rassz (race) kialakulását és fennmaradását megakadályozta, másrészt a félig-meddig kialakult raceoknál máris új típus kezdődött és népeik az egész népcsalád szoros összetartozósága miatt folytonosan keveredtek, — addig ezek a lelki jegyek, pl. az egész népcsalád nyelvének, vallásának, békés és harci szervezetének, erkölcseinek, szokásainak, stb. jegyei állandók maradtak és ezért a somatológiai jegyeknél fontosabbak. A szkítha népek kezdettől fogva konzervatív hajlandóságú faj. Herodotos az idegen szokások megvetésére és üldözésére számos esetet beszél el róluk s ezt mondja, hogy: »Minden egyéb népek felett a hellén szokásoktól irtóznak« (IV. 76.), ami a velük szemben való öntudatos védekezést jelenti.Ha visszagondolunk pl., hogy minden megye gyülekezőhelyén évenként összejöttek és »Aresnek áldoztak« (IV. 62.) a nemzetgyűlésnek minden népfelekezeténél és a nálunk Rákoson keresztül mai napig fennálló nemzetgyűlés kezdetére találunk. Ezzel szemben — sajnos, — ilyen régi tulajdonsága fajtánknak, a »rút visszavonás« is, amiről a contario — már Thucidides megemlékezik, mondván: — »nincs nép, mely nekik ellentállhatna, ha összetartanak.«Az összefüggő területen a szokások, erkölcsök, szervezetek, kultúra, stb. szempontjából egységes fajtájú népeket vallási és nyelvi — csupán — dialektusok választották el és ezek új meg új politikai célok elérésére újból és újból csoportosultak, egymástól elpártoltak, csatlakoztak, vagy önálló expedíciókra elkalandoztak. A rövidfejű fehér fajta természetes hajlama volt ez, — az államalkotó nemzet szempontjából azonban káros és a szervezettséggel ellensúlyozandó!Egy-egy csoportosulás egy vereségig, vagy újabb célkitűzésig tartott és ekkor az azonos fajtájú nép politikai neve felcserélődött. Indokoltan tagadhatunk meg tehát olyan nagyszámú népnevet, amelyek között, — különösen az újabb magyar — történetírás összezavarodott (utrigur, kutrigur stb.).Az örmény krónikák »kajlandor«-jai, a pártus — szónak vakító világossága, Bölcs Leó jellemzése a szokásos elpártolásokról, a honfoglalók kalandozásai (külön-külön vezérek és csoportok vállalkozásai) — mind idevágnak. Minthogy idegenekkel állandó harcban, vagy szövetségben álltak s területük idegen fajok határa volt, azokat megszokták, velük szemben megértők, türelmesek, emberségesek voltak. Tacitus beszéli el, hogy a meghódoltakat meghagyták saját joguk, szokásaik, intézményeik alatt. Az arméniusok inkább akartak a pártusokkal szolgák, mint a rómaiakkal szabadok lenni. (XIII., 34.).De amennyire szigorú erkölcsi rend kényszere fogta össze őket, épp úgy elismerték az idegenben is a kiválóságot, s maguk közé fogadták. Onegesius — hun főember. Priscus beszél egy másikról, — aki viszont harcban tűnik ki s ezért érte az a kitüntetés, hogy hunná lehetett. Úgy látszik, kölcsönös volt az a felfogás, hogy hunnak lenni »több« embert jelent, annak dacára, hogy az auktorok »barbár«-nak neveztek bennünket.Különben az, hogy »barbár« értelmetlen és semmit sem jelentő szó. A görögnek a római, ennek a germán és i. t. volt a barbár, amely szó eredetileg idegent jelent. Plautus nem akarhatta a latin önérzetet bántani, mikor görögből latinra fordított darabját így jelöli meg: »Menander scribsit, Plautus vertit barbare…« Csak később keletkezett a máig tartó rágalmazó irányzat, amely fajtánk népeit ezzel a jelzővel lekicsinyíteni akarja.A természeti okok eredményezte testi jegyek és a lelki struktúra összefüggése kétségtelen.A germánokat pl. az írott történelem és a köztudat úgy ismerte meg, hogy szálas, szőke, zord tekintetű emberek, akiket földjük a hideghez és éhséghez szoktatott, de nem tűrték a meleget és szomjúságot. Lovuk kevés, rossz és gondozatlan, de gyalogságuk erős volt. Kevés vasuk, tehát szűkös fegyverzetük volt.Ha a szkítha népek jellemzéséből egyet kiemelünk, — Bölcs Leóét a magyarokról — ezek »hideget, meleget, fáradságot, ínséget egyaránt bírnak. Főiparkodásuk a vitézkedés« — továbbá (Gurdézi) »jókinézésűek, bátrak, tekintélyesek.« Íme a természet alkotta faj, testi jegyekben is az egész történelem! A germán sovány földjén tűrve élt. Testi jegyei alapján alakult anthropológiai rassza, de éltének irányzását éhsége szabja meg. Hiába vágyik délre, ott megállni nem bír. (Meleg és szomjúság!) Ezért a szélességi fokok irányában expansiv! Ami németség délibb, az nem árja, hanem somatológiailag szkítha fajú, a germán nyelvű és szellemű, de kaukázusi testű délnémet népek.A tájfajtákból összetevődött rövidfejű fehér faj viszont: államalkotó és államfenntartó, alkotmánya, hadiszervezete, harcmodora, fegyvere, ipara, művészete, vallása stb. azonos. Az átmeneti fokozatú testi jegyek mellett a sok egyező lelki jegy. Mind ezekben más, mint a többi nép! Ez a különbözőség egyaránt a fajé, népé, egyedé.
A MAGYAR JELLEMMeg lehet állapítani így az egyeseknek, pl. a magyar népnek, vagy a magyar embernek a jellemét. Azt mondja pl. Kayserling: »A magyar, mint igazi arisztokratához illik, gőgös, bátor és könnyed.« »Büszkesége tiltja, hogy megmutassa gondjait, könnyeit. A magyar fantáziáját, akaraterejét, örökifjúságát turáni származásának köszönheti. Európát csakis az újjászülető arisztokratikus szellem építheti fel. Ez a szellem ma már csak a magyarokban él.« Ez az arisztokratikus szellem — nem politikai fogalom! — általános. Paraszt, katona, nemes, kezdettől fogva ugyanaz — magyar, és mind különbözik mástól. Meglátja ezt minden idegen. Mme Reinhardt 1806. évi útleírásában írja: »A Bánság lakossága egészen elüt Magyarországétól. Szláv eredetű jobbágy. Most mind a két faj el van nyomva, a magyar mégsem felejti, hogy Atillától származik és mint hódító vette birtokába az országot.« »A magyar magatartása büszke óvástétel, a másiké alattomos meghajlás…« »A magyar köznép arcán ma is meg lehet találni az akarat és erély kifejezését, dacára kizsákmányoltságának… « stb. A magyar lélek kiváló kutatója és ismerője Hermán Ottó. »A magyar nép arca és jellemen munkájának már e címe is tanúsítja a lelki jegyek természeti voltát és szükségszerűségét. Szerinte az arc a vérmérséklet, a szenvedély, a nyugalom, értelem, butaság kifejezője. Annak alapján az értelmi fok, s az a tudat, amelyet a nemzet történelmének menete kifejlesztett, meghatározható. Az arckifejezést somatológiailag deriválni nem lehet. Egymást követő nagy állandósult lelki hatások az okai ennek. A magyar szellemiségét, (erkölcseit, szokásait) intézményeit ért támadások alatt megkapó önérzetet, büszke ellenállóságot fejlesztett ki. Nemcsak államot alkotott, de államfenntartónak is bizonyult. Nem csak, illetve nem annyira szívós, mint rugalmas, ha le is teperték, talpraáll. Hogy szemlélődő, szorgalmas, mértékletes, szemérmes, virtuskodó, de nem kegyetlen, nem bosszúálló, komoly, lovagias, hálás, nem összeesküvő, de hűséges, mondásaiban humor, gúny, bölcsesség nyilatkozik meg, tánca más, mint a többi népé, stb. stb. mind annyira ismeretes, hogy bizonyítani felesleges. A testtel együtt fejlődött léleknek ezek a jegyei, — másokéival szemben valóban alkalmasak a különbözőség megállapítására. A parasztot, katonát, nemest mindenkor és külön egybevetve más nép hasonlórendű fiaival, egyaránt megtaláljuk ezt a különbözőséget. A fel nem ismert és elkallódott sok őstehetség, akiből »bármelyik táján a világnak« — nagy költő lett volna, az ősrégi hatalmas kultúra visszarezgése a magyar lélekben. Különös az a »sírvavígadás«! És ki tud úgy »veszteni« mint a magyar?… Vajon miért? Évezredek sorsváltozásai tömörülnek sokszor magatartásának egy pillanatában! Mindez együttvéve része a feleletnek arra, — mi az, hogy magyar?
/s@baktani/
GYURCSÁNY MAGYARORSZÁGA
Naponta 7 öngyilkos, 25 ezer forint államadósságra havonta személyenként - Magyarország helyzete számokban
Ha a 2002-es választásokat követő kormányok semmit sem csinálnak, egyetlen döntést nem hoznak, akkor ma a magyar államadósság 17 ezer milliárd forint helyett 9 ezer milliárd forint. Évente átlagosan 1200 milliárd forintot költünk Magyarország olyan kölcsöneinek törlesztésére, amely kölcsönök felvételéről soha senki nem kérdezte meg a magyar embereket. Mennyi pénz ez? Jelenleg minden adófizető havonta 25 000 forintot fizet a soha el nem fogyó adósságra.
1. Magyarország népessége
2001: 10 millió 200 ezer,
2008: 10 millió 40 ezer.
2. Házasságkötés
2001: 44 ezer házasságkötés,
2007: 29 ezer házasságkötés.
3. Gyermek
Magyarországon a nők 1/3-a nem szül gyermeket.
A 18 éven aluliak száma 2 millió 150 ezer.
100 megszületett gyermekre 70 terhesség-megszakítás jut.
3 gyermek közül legalább 1 olyan anyától születik, akinek nincsen férje.
850 ezer gyermek - öt gyermek közül kettő - szegénységben él. Nem jut hozzá ahhoz a megfelelő mennyiségű és minőségű mindennapi táplálékhoz sem, amely elengedhetetlen feltétele, hogy felnőtt korában erős és egészséges emberként élhessen, dolgozhasson.
4. Válás
2001: 1000 házasságkötésre 559 válás,
2007: 1000 házasságkötésre 610 válás.
5. Mennyiből?
2008-ban a nettó átlagkereset 115 ezer forint.
Az élelmiszer ára 2007 júniusa és 2008 júniusa között 14%-kal emelkedett.
- Egy kiló búzából, rozsból, adalékanyagok hozzáadása nélkül készített kenyér ára 300-400 Ft.
- Egy liter 3,6%-os zsírtartalmú, eredeti tartalmától meg nem fosztott tej 250-300 Ft.
- Egy kiló jó minőségű sertéshús ára 1200 Ft.
- Egy kiló jó minőségű hazai gyümölcs - őszibarack, málna, szamóca - ára 600-800 Ft.
- Egy liter üzemanyag 320 Ft.
- Egy közepes méretű lakás havi távfűtési díja - éves átlagot számolva - 20 000 Ft.
- Egy közepes méretű lakás bérleti díja 60 000 Ft.
- Egy közepes méretű lakás átlagára 15 millió forint.
6. Minimálbér
1998: 19 ezer Ft, 2002: 50 ezer Ft, 2008: 69 ezer Ft.
7. Nyugdíjban
Közel 3 millió nyugdíjas él Magyarországon. Közülük 2 millió töltötte be a nyugdíjkorhatárt.
A létminimum összege 2007-ben 60 ezer forint volt.
A nyugdíj minimális összege 29 ezer forint.
A nyugdíj átlagos összege 74 ezer forint.
A 3 millió nyugdíjas közül 100 ezer nyugdíjas kap havonta 150 ezer forintnál magasabb nyugdíjat.
8. Szociális otthon
2001: 74 ezer fő, 2006: 84 ezer fő.
9. Szegénység
2001: 1,7 millió ember élt létminimumon Magyarországon,
2008: 3,1 millió ember él létminimumon Magyarországon.
10. Munkanélküliség
2001: 5,8% (240 ezer ember), 2008: 8,1% (340 ezer ember).
A munkájukat elveszített emberek átlagosan 15 hónap alatt találnak új munkahelyet.
11. Foglalkoztatottság
100 munkaképes korú magyar ember közül 57 dolgozik. (Szlovákiában 100 ember közül 61.)
12. Szociális segély
153 000 család (kb. 700 000 ember) hónapról hónapra segélyből él.
A segélyezettek 40%-a 30 évnél fiatalabb.
13. Hogyan?
A háztartások havi bevételük
23%-át élelmiszer vásárlására, 27%-át lakásuk fenntartására,
15%-át hiteleik törlesztésére, 14%-át közlekedésre,
7%-át hírközlésre fordítják.
Marad 14% ruházkodásra, egészségmegőrzésre és gyógykezelésre, oktatásra, pihenésre és szórakozásra, megtakarításra
14. Fogyasztás
2001 2006
tej 67 liter/fő/év 58 liter/fő/év
hal 5 kg/fő/év 1,8 kg/fő/év
zöldség 61 kg/fő/év 54 kg/fő/év
15. Szellemi táplálék
Könyvek
2007-ben átlagosan minden magyar állampolgár 7000 forintot költött könyvvásárlásra. (Dohány jövedéki adójára átlagosan minden magyar állampolgár 20 000 forintot költött.)
Újságok
Havonta egy újságot vásárolnak átlagban a magyar emberek.
Múzeumok
2001 óta negyedével lett kevesebb a magyar múzeumok száma. 2007-ben 57 múzeumot záratott be a kormány.
Színházak
10 millió magyar ember közül 6 millió nem jár színházba,
10 millió magyar ember 4 millió színházjegyet vásárol egy évben.
Mozgókép
2000: 16 millió mozilátogató,
2007: 9,8 millió mozilátogató.
16. Orvos
2001: Magyarországon 38 000 orvos dolgozott.
2007: Magyarországon 33 000 orvos dolgozott.
17. Társadalmi kórkép - 2008
5 400 000 túlsúlyos,
3 050 000 rendszeres dohányos,
1 000 000 alkoholbeteg,
1 000 000 cukorbeteg,
1 000 000 depressziós,
1 806 000 rokkant nyugdíjas,
1 650 000 tüdőbeteg,
10 ezer megszüntetett kórházi ágy.
18. Rokkantak
1990-ben 540 ezer rokkant nyugdíjas élt Magyarországon.
2007-ben 810 ezer rokkant nyugdíjas élt Magyarországon.
19. Közlekedési balesetek
2001: 2100 ittasan okozott közlekedési baleset történt Magyarországon.
2006: 2800 ittasan okozott közlekedési baleset történt.
20. Öngyilkosság
Magyarországon naponta 7 ember öli meg saját magát. Magyarországon a legtöbb ember a dél-alföldi tanyavilágban öli meg magát.
2001-ben a dél-alföldi régióban 105 pszichiátriai kórházi ágy jutott 250 ezer emberre. 2008-ban a dél-alföldi régióban 36 pszichiátriai kórházi ágy jutott 250 ezer emberre.
21. Rák
100 000 magyar ember közül 2007-ben 346 ember halt meg rákban.
100 000 Európai Unióban élő ember közül 2007-ben 227 ember halt meg rákban.
22. Rákgyógyítás
Rákbetegek gyógyítására Magyarország betegenként átlagosan 49 eurót költ.
23. Táppénzes napok száma
2001: 43 millió nap, 2006: 36 millió nap.
24. Gyógyszerkassza
2001: 200 milliárd forint hiány,
2006: 400 milliárd forint hiány.
25. Gyógyszerár
2001: 1400 Ft/doboz átlagára,
2006: 2000 Ft/doboz átlagár.
26. Magyar egészségügy kiadásai
950 milliárd forint/év.
27. Állami adósságtörlesztés
Évente átlagosan 1200 milliárd forintot költünk Magyarország olyan kölcsöneinek törlesztésére, amely kölcsönök felvételéről soha senki nem kérdezte meg a magyar embereket. Mennyi pénz ez? Jelenleg minden adófizető havonta 25 000 forintot fizet a soha el nem fogyó adósságra.
28. Adó
Magyarországon 100 forint jövedelemből 70 forintot elvesz az állam adóba.
Ausztriában 100 euró jövedelemből 43 euró az adó.
Szlovákiában 100 korona jövedelemből 30 korona az adó.
29. A kontár kormányzás ára, I.
Ha a 2002-es választásokat követő kormányok semmit sem csinálnak, egyetlen döntést nem hoznak, akkor ma a magyar államadósság 17 ezer milliárd forint helyett 9 ezer milliárd forint.
30. A kontár kormányzás ára, II.
A Világbank tanulmánya szerint a magyar gazdaság növekedési lehetősége
2001-ben: 4,0-5,0 százalék volt Megvalósult: 4,0 százalék.
2007-ben: 3,5-4,5 százalék volt. Megvalósult: 0,8 százalék.
31. Államadósság
2002. május: 8 400 milliárd Ft (840 000 Ft/fő)
2002. december: 9 000 milliárd Ft (900 000 Ft/fő)
2003: 11 000 milliárd Ft (1 millió 100 ezer Ft/fő)
2004: 12 500 milliárd Ft (1 millió 250 ezer Ft/fő)
2005: 13 000 milliárd Ft (1 millió 300 ezer Ft/fő)
2006: 16 000 milliárd Ft (1 millió 600 ezer Ft/fő)
2007: 16 500 milliárd Ft (1 millió 650 ezer Ft/fő)
2008 nyara: 17 000 milliárd Ft (1 millió 700 ezer Ft/fő)
32. Állami költségvetés
2001: bevétel: 3841 Mrd; kiadás: 4322 Mrd; 1 évi hiány: 481 Mrd,
2007: bevétel: 6669 Mrd; kiadás: 8326 Mrd; 1 évi hiány: 1656 Mrd.
33. Államháztartási hiány
2000: 3 százalék,
2006: 9,2 százalék.
34. Korrupció
"Korrupt az a személy, aki - közvetlen vagy közvetett önérdekből - megszegi a közösségi együttélés egy vagy több olyan szabályát, amelynek érvényesítéséért ő a felelős" (Lasswell, 1930).
2001 Transparency International: Magyarország 99 ország közül a 31. a korrupciós fertőzöttséget tekintve;
2005 Transparency International: Magyarország 99 ország közül a 42. a korrupciós fertőzöttséget tekintve;
2006 A Transparency International Hungary - támogatás híján - magyarországi működését befejezni kényszerült.
2007 Közpénzek tisztességtelen megszerzéséért 7000 millió forint bírságot róttak ki autópálya építő cégekre Magyarországon.
2008 Közpénzek tisztességtelen odaadásáért egyetlen egy embert sem vontak felelősségre 2007/2008-ban Magyarországon.
35. Analfabetizmus
2008-ban Magyarországon legalább 100 ezer analfabéta él.
36. Funkcionális analfabetizmus
2008-ban Magyarországon több mint 1 millió funkcionális analfabéta él. Ők azok, akik iskolai bizonyítványuk szerint tudnak írni, olvasni, számolni, ám ezek a készségeik ismereteik megújítására, bővítésére nem elegendők.
37. Kisebbség
100 cigány gyermek közül
44 végzi el az általános iskolát,
20 kisegítő iskolát végez,
11 középiskolát végez,
1 szerez főiskolai vagy egyetemi diplomát.
38. Alapfokú oktatás
Az általános iskolát végzettek egyharmada funkcionális analfabéta.
2001: 90 ezer tanító, tanár dolgozott,
2007: 78 ezer tanító, tanár dolgozott.
39. Szakmunkásképzés
1990: 225 ezer diák tanult szakiskolában,
2006: 134 ezer diák tanult szakiskolában.
40. Felsőoktatás
Magyarországon 73 egyetem és főiskola működik, amelyekben
490 ezer fiatal számára volna hely,
380 ezer fiatal tanul egyetemen, főiskolán.
A diákok 50%-a kifizeti az egyetemi/főiskolai képzés teljes díját (költségtérítéses képzés). 2004 óta a felsőoktatásban tanuló magyar diákok száma folyamatosan csökken. Az államilag finanszírozott felsőoktatási helyeken
a diákoknak az alapképzésben 105 ezer forint tandíjat kell tanévenként fizetniük;
a diákoknak a mesterképzésben 150 ezer forint tandíjat kell tanévenként fizetniük
(a minimálbér 2008-ban Magyarországon bruttó 65 ezer forint).
41. Kutatásra-fejlesztésre
2001: A GDP (éves bruttó hazai termék) 1,9%-a,
2008: A GDP (éves bruttó hazai termék) 0,9%-a.
42. Magyar tudósok külföldre vándorlása
2005: A külföldön "hosszú távra berendezkedett" - hazatérésüket nem tervező - magyar tudósok aránya 60%.
2008: A külföldön "hosszú távra berendezkedett" - hazatérésüket nem tervező - magyar tudósok aránya 75%.
4 frissen megszerzett magyar természettudományos diplomás közül legalább 1 külföldre vándorol.
43. Tudományos kutatók
1990: 36 ezer kutató foglalkozott kutatás-fejlesztéssel,
2006: 26 ezer kutató foglalkozott kutatás-fejlesztéssel.
44. Magyarország gazdasági versenyképessége
2000: 26. hely,
2007: 47. hely.
45. Közéleti aktivitás 2007-ben
100 adózó közül 17-en rendelkeztek adójuk 1 százalékáról.
46. Jövő
Növekedési előrejelzés 2009-re
Lengyelország 5%
Csehország 5%
Szlovénia 4%
Románia 6,5%
Bulgária 7%
Magyarország 3%
47. Élet/halál
Az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon a legrövidebb az emberek várható élettartama.
Veszélyzónában Magyarország
Magyarország a 13. helyen áll a veszélyesnek minősített országok rangsorában. Szégyenszemre olyan országokkal kerültünk egy "társaságba", mint a gyakorlatilag a polgárháború szélén táncoló Pakisztán vagy a kommunizmusból éledező, évszázadok óta fejletlen Vietnam.
(P.O. - kivonat Csendes Csaba írásából a Hitel c. folyóirat legutóbbi számából. A cikk még a pénzügyi válság előtt készült.)
(megjelent a Hírhálón is 2008.11.03.-án)
DARWIN ÉS A MAJMOKAzt gondolná az ember, hogy a főemlőskutatók mindenki másnál hamarabb elfogadják, ha kiderül, hogy másutt húzódik a határvonal ember és csimpánz között. A két faj génszekvenciája 95–98 százalékban azonos. (Ez nem olyan komoly egyezés, mint elsőre hinnénk: az ember génállománya több mint 80 százalékban egyezik az egérével és nagyjából 40 százalékban a salátáéval.)

NE ADJUNK A GYERMEKEK KEZÉBE MOBILTELEFONT!! Dr.Stowel, az USA közismert atomtudósa a tudományos kutatásai során az emberi agy működését vizsgálta kutatótársaival. Megdöbbentő volt számukra azt megállapítani, hogy az agyhullámok a térbe kisugárzódnak és a rádióhullámokhoz hasonló működést mutatnak. Az agyból kisugárzó hullámok hossza különböző, de mintegy skálát képezve, hosszuk elhatárolhatók egymástól. Az atomtudós előtt az orvostudomány már régóta megállapította az agyhullámok jelenlétét az emberi agyban. Az elektro-enkefalográfiás (EEG) vizsgálat, valamint a szív vizsgálatánál használt elektrokardiogramm (EKG) már régóta, a testünk bio-elektromos mutatóit méri. Az is közismert, hogy minden sejtnek van saját bioárama és saját, elektromos kisugárzása. Ezek rendszeréből áll össze egyes szerveink, s végül a testünk elektromos rendszere. Ezen rendszereken keresztül lehet különböző vizsgálatokat (Voll-féle elektroakupunktúra, biorezonancia, stb) elvégezni.
Azt is tudja már mindenki, nemcsak a híradástechnikai mérnökök, hogy a mobiltelefonok rádiójeleket és elektromágneses mezőt bocsátanak ki, ezek pedig áthatolnak az agyon is. Ezt a hatást is lehet mérni érzékeny műszerekkel, valamint a vérkristály analízises vizsgálat is tökéletesen alátámasztja a mobiltelefonok agyra gyakorolt ártó hatásait. Talán az agysebészek ezért nem használnak mobilt, vagy ha használnak, akkor azt a testüktől távol tartva kihangosítóval, vagy fülhallgatóval használják. A gyermekek koponyája még fejletlen, ezért kevésbé védi az agyat, mint a felnőtteké, ezért még jobban ki vannak téve a kölünböző elektromágneses sugárzások egészségkárosító hatásainak, mint a szüleik (nemcsak a mobilok veszélyesek ilyenformán, hanem a MP3-ak, és minden ami fejhallgatóval hallgatható).
A heildelbergi orvosegyetem kutatója, Prof.Dr.Dr.Ph.D.András Varga, aki nemcsak orvosprofesszor, hanem elektromérnöki doktorátussal is rendelkezik, s egyben igazságügyi szakértő is. Az "Elektro-bioklimatológia" címen, eddig csak németül megjelent könyvében tudományos kísérletekkel igazolja az elektromágneses frekvenciák (EMF) egészségkárosító hatásait, amely nemcsak termikus (hőhatás), hanem atermikus (hőtől független) hatásaival is károsítják sejtjeinket. Kutatásai bizonyítják, hogy a mobiltelefon nemcsak akkor árt, ha beszélünk valakivel, hanem, akkor is ha be van kapcsolva, de csak vételkész helyzetben van. Vételkész helyzetben két másodpercenként ad egy impulzust a legközelebbi adótorony felé, hogy hívásra alkalmas. Ezek az impulzusok, attól függően, hogy milyen távolságra vannak a testünktől károsítják a szervezetünket. (ha csak pár cm-re van akkor nagyobb, ha távolabb, akkor a távolsággal arányosan csökkenő egészségkárosító hatással kell számolni). Különösen veszély es ez gyemekekre, akiknek a szervezete folyamatos és gyors fejlődésben van. Ha viszont használjuk is a mobiltelefonunkat (beszéd, sms, stb), akkor az ártó hatás nagysága függ a beszélgetés idejétől és a mobiltelefon mozgásától. Hívás esetén ha mi hívunk valakit, akkor amíg rá nem talál a mobilunk a szolgáltatónk adótornyára, addig maximális - akár 2 W-is lehet - (próbáljon meg valaki 2 W-os hangszórót maximális hangerővel közvetlenül a fülére szorítani) adókakapcitással küldi a hívójelet a bázis adótornyok felé. Amikor megtalálta a legközelebbit, akkor annak távolságától függő erővel adja le a sugárzását az adótorony felé. Ha beszéd közben elmozdulunk, vagy folyamatosan mozgásban vagyunk, akkor a mobiltelefonunk érzékeli az mozgásunkat, azért készülékünk megnöveli az adóteljesítményét, hogy egy másik adótoronnyal is felvehesse a kapcsolatot, ugyanis, ha a híváskor kezdeményezett adótoronytól annyira eltávolodik, hogy kritikus szint alá csökken a térerő, akkor a mobilunk az m ásik toronnyal is kapcsolatot vesz fel, hogy leszakadás esetén folyamatos legyen a beszélgetés, vagy a más jellegű szolgáltatás. Ha például a mozgó metrón, vonaton, vagy villamoson, autóbuszon utazva próbálunk meg hívást kezdeményezni, akkor nagyon nagy adóteljesítmény kell a folyamatos kapcsolathoz és ez hatványozottabban árt, mintha álló helyzetben vennénk igénybe a mobiltelefont. Ezért tilos a repülőgépeken is használni a mobilelefont. Több ország törvényei szerint börtönnel büntetik, akár csak a bekapcsolt állapotot is.
Tömegközlekedési eszközökön, ha egyidejűleg többen is mobiloznak, akkor olyan nagy teljesítménysűrűség keletkezik, hogy az még a nem mobilozókra is egészségkárosító hatással van. Ugyanilyen hatással kell számolni az úgynevezett DECT-zsinórnélküli- telefonok esetében is. Sokan meghagyják ugyan a vonalas telefonjukat, de a lakásban, vagy a munkahelyen zsinór nélkül használják azt. Ilyenkor a bejövő vonal végén lévő készülék adó egysége folyamatos, pulzált, 100 Hz-es rádiójeleket ad le a lakás valamelyik részében lévő készülék felé. Ha a zsinór nélküli telefonról hívást kezdeményezünk, vagy bennünket hívnak és csörög a telefon, akkor akár húszszoros is lehet az adó teljesítménye, úgy a fali egységnél, mint a kezünkben lévő készüléknél. Azt csak nagyon kevesen tudják, hogy a lakásban, vagy a munkahelyen lévő DECT készülék a nap 24 órájában küld jeleket a telefonra, még akkor is ha nem telefonálunk. Ilyen esetekben olyan nagy teljesítménysűrűség keletkezik a lakásban, ami túll épi még egy mobil rádióállomás teljesítményét is, amely már minden lakásban, vagy munkahelyen tartózkodó ember egészségét károsítja folyamatosan!! Különösen veszélyeztetettek az ilyen lakásban lévő gyermekek, de különösen a kisgyermekek. Sajnos a kényelem és a buta divat hatására sokan "korszerűsítették" így a vonalas telefonjaikat, de nem számoltak vele, hogy folyamatosan elektromágneses frekvenciákkal ártanak namcsak maguknak, hanem a környezetüknek. Ugyanilyen károsító hatásokkal kell számolni a vezeték nélküli számítógépek (PC,monitor, nyomtató, egér, stb) esetében is Varga professzor megállapította azt is, hogy gépkocsiban történő mobilozás esetén egyidejűleg több ártó hatás is jelentkezik, még akkor is ha a gépkocsi álló helyzetében történik a mobiltelefonálás. A fém karosszéria (kivéve a Trabantokat és az egyéb műanyag felépítményű autókat), mint egy Faraday-kalitka próbálja árnyékolni a jeleket. A mobiltelefon érzékeli, hogy nem távozik a jel a gépkocsiból, ezért úja bb és újabb adóteljesítmény növeléssel " eléri" (az ablaküveg karosszéria réseknek köszönhetően, nem teljes "Faraday-kalitka" a gépkocsi) az adótornyot és lehetővé teszi a beszélgetést. Ilyenkor, különösen a mozgó gépkocsi esetében, többezerszerése is növekedhet a mobiltelefon adóteljesítménye. Ez már akkor is veszélyes a közlekedés biztonságára, ha nem maga a vezető telefonál, hanem az utasa, mivel ekkora adóteljesítmény már veszélyezteti a gépjárművezető biztonságos vezetőképességét, illetve a biztonságos vezetésre való alkalmasságát. A gépjárműben (kamion is) való mobiltelefon használatot csak azért tiltják, mert a kézben tartott mobiltelefon és maga a telefonálás is elvonja a figyelmét a vezetőnek a biztonságos vezetéstől. Sajnos ha nem a vezető használja a mobilját, hanem az utas, az is ugyanúgy veszélyes a közlekedés biztonságára, mert mindenkinek árt a mobilsugárzás frekvenciája és erőssége, aki a gépjárműben tartózkodik (autóbusz is). Különösen veszélyeztetettek a gé pjárműben utazó kisgyermekek, a terhes kismamák, de még a fejlődésben lévő kamaszok is. Sajnos csak arról van rendőségi, baleseti statisztika, hogy hány, és milyen fokú baleseteket idézett elő, amikor a gépjárművezető menet közben mobiltelefonon beszélgetett valakivel (nemcsak a hívás veszélyes, hanem a vétel is). Arról viszont nincs statisztikájuk, hogy ha a vezetőn kívül más folytatot mobiltelefonálást a gépjárműben, abból hány és milyen kimenetelű balesetek következtek be?
Nem véletlen, hogy a repülőgépeken ki kell kapcsolni a mobiltelefont. Ha a repülőgép "agyának", a fedélzeti komputernek árt a mobilsugárzás, akkor miért hiszi azt a balga ember, hogy az ő, vagy főleg a gyermeke agyának nem árt, amikor is jóval közelebb van hozzá, mint a repülőgép komputeréhez, továbbá az emberi agyhoz képest egy fedélzeti komputer egy "bunkósbot"! No már most, ha a "bunkósbot"-nak árt a mobil, akár 30 méterről is (a repülőgépen hátul ülők sem kapcsolhatják be a mobiljukat!), akkor tényleg nem értem, hogy miért nem gondolkodnak el azon az emberek, hogy az ő EEG-jüket, EKG-jüket, bioáramaikat, bioinformációikat, stb. nem zavarhatja meg egy ilyen nagyfrekvenciás sugárzás? Vagy miért hallgatnak a mobiltelefongyártó mammutcégek a maroktelefonok egészségkárosító hatásairól? Ha valaki felveti nekik, máris kész a válasz: "Nincs még egyértelműen bebizonyítva az ártó hatás!". Az pedig már a bioterrorizmus kategóriába tartozik, hogy a gyártók tudnak a súlyos egészsé gkárosító hatásokról, úgy a gyermekek, mint a felnőttek esetében, sőt azt is tudják, hogy bizonyos szerkezetekkel (EMF-harmonizáló) 5 % alá lehet csökkenteni a károsító hatást, s mégsem építik be gyárilag ezeket az eszközöket minden maroktelefonba, pedig nincs nagy helyigényük. Miért csak a Bin Laden és más terrorszervezetek felszámolására költenek milliárdokat, holott ezek csak naponta 30-50 ember életét veszélyeztetik a 6,5 milliárdból, amikor a mobil- és más maroktelefonok naponta embermilliárdoknak (Magyarországon több maroktelefon van forgalomban, mint az ország lélekszáma!!) veszélyeztetik az egészségét, s ez miatt naponta százezrekre tehető a bioterroristák által okozott "civilizációs" ártalmak miatt meghaltak száma? Miért nem lép fel ellenük senki? Mert a "tudományos világ" tudatosan félre van informálva, félre van vezetve, s ehhez segítő kezett nyújtanak, ugyancsak a bioterrositák kezében lévő médiák, a megvezethető és megvehető tudósok. Erre is van magyarázatuk, am ely logikus is, mégpedig az, hogy a Föld élettere véges. Már ma is több ember él a Földön, mint amennyit el tud tartani a bolygónk. Valahogy tehát "gyéríteni" kell a lakosságot, mert ha túlnépesedik a Föld, akkor ismét egymást fogják enni az emberek, ha nem lesz elegendő táplálékuk. Szerintük nem is baj, ha a tudatlan tömegek elpusztulnak és csak az értékesebb emberek maradnak meg, mert így élhetőbb lehet a Föld a megmaradottak számára. Szerintük, aki gondolkodik és felismeri a reá leselkedő civilizációs veszélyeket, az tud vigyázni magára, aki meg nem, az magára vessen!
Sokan használnak vezetékes és vezeték nélküli head seteket. A vezetékessel az a baj. hogy a készülék ha testközelben van, akkor is árt az egészségünknek. Ha a testünktől távolabb van, de a kezünkben van, az is árt az emberi test sejt- és vízstruktúrájának. A vezeték pedig antennaként összegyűjti az éterben lévő összes tranzienseket és ezáltal válik egészségkárosítóvá. A vezeték nélküli head set sem jobb, mert ott a fülön lévő készülék, mint egy mini adó-vevő ugyanolyan hatást idéz elő a térben, mint a DECT-telefon a lakásban, csak ez esetben kisebbek a károsító hatások, a kisebb adóteljesítmény, és a két készülék közötti távolság miatt. Ilyen hívások esetében is távolítsuk el a gyermekeket a készülékek közeléből, mivel az ő agyvelejüket még nem védi olyan összefüggő és erős koponyacsontozat, mint a felnőttekét. A kihangosítóval ellátott mobiltelefonokat sem jó használni a gépkocsin belül, viszont azon kívül már kisebbek az ártó hatások, de ilyenkor se legyenek a közelben gyermekek. Egyedül az lenne jó megoldás, ha olyan mobiltelefonokat gyártanának, amelyeknek volna külső antenna csatlakozójuk és lenne ilyen csatlakozó egység a gépkocsiban is, mert ilyenkor az antenna a kocsiszekrényen kívül helyezkedik el és adáskor nem veszélyezteti a gépkocsiban ülőket, mivel a gépkocsi fém kocsiszekrénye védelmet nyújt (kivéve a Trabantokat és a műanyag felépítménnyel rendelkező gépkocsikat) számukra.
Vannak felelőtlen kismamák, akik hosszú percekig folytatnak beszélgetéseket a mobiljaikon, s nem gondolnak a magzatukra. Ugyanilyen felelőtelenek azok a kismamák is, akik a bekapcsolt mobiltelefonjukat a gyermek mellé teszik a babakocsiba, vagy a gyermek kezébe adják, hogy játsszon vele. Vajon hány magzati rendellenesség, vetélés, vagy gyermekrák eset írható a tudatlan és felelőtlen kismamák számlájára? Nagyon jó ha csökken a születésszám, mert nem lesz túlnépesedés!
Varga professzor kutatási munkája igazolja, hogy szervezetünk minden sejtje állandóan küld és fogad elektromágneses jeleket. Ez a folyamat létfontosságú a szervezet egészének folymatos működése szempontjából. Ez a folyamat gondoskodik arról, hogy testünkön belül mindenhol és mindíg az történjen, aminek történnie kell. Ezért minden sejt úgy épül fel, hogy gyenge elektromágneses jeleket tudjon értelmezni. Ha egy fogadott jelet (pl.: mobilelefonról, vagy Dect telefonról érkező) biológiailag értelmez a sejt, akkor a legtöbb esetben úgy reagál rá, hogy akár gátlástalan sejtnövekedést sejtburjánzást is elindíthat. Ez függ az egyén immunrendszerétől és a szervezet fejlettségétől. Egy fejlődésben lévő szervezet (kisgyermekek, óvodások, álalános iskolások, fiatal felnőttek) esetében sokkal hamarabb idézi elő ezt a folyamatot egy ilyen kívülről jövő fogadott jel. A kutatás kimutatta, hogy a jel intenzitásától függetlenül ugyanaz játszódik le a testben. Ami nagyon lényeges viszont, az a behatás időtartama, ugyanis minél tovább tart a mesterségesen előállított elektromágneses mező hatása s szervezetünkre, annál több téves parancsot "produkálnak" a biokémiai rendszereink, (fehérjeszintézis felborulása, metasztázisok kialakulása, stb.).Ezért nem mindegy, hogy mennyi ideig telefonálunk!! Sajnos olyan, daganatos megbetegedések jelennek meg egyre növekvő számban, különösen a fejlődésben lévő gyermekeknél, amelyek eddig ismeretlenek voltak (agydaganat, fülmirigyrák, glioma, hallóideg tumor, hallócsontrák, középfül rák, halántékcsontrák, alsó állkapocs felső részének daganatos elváltozásai, stb). Ezen megbetegedések száma a mobiltelefon elterjedésével arányosan növekszik, napjainkban is. A világ 13 legfejlettebb országára kiterjedő vizsgálatok (Dr. Keith Bleck, Dr.Ronald Herberman, Dr. Sanjai Gupta, Dr.Paul J. Rosch, Dr. Jerome Beers, Dr. Ross Adey, stb), azt is megállapították, hogy a daganatok leginkább a fejnek azon a felén alakulnak ki, amelyik oldalon a l egtöbbet telefonálnak.A világ egyik vezető idegsebésze, Vini Khurana professzor szerint a mobil- és dect-telefonok sokkal súlyosabb veszélyt jelentenek az emberek, s ezen belül a gyermekek egészségére, mint a dohányzás. A mobilgyártók eleve elutasítják az ilyen kutatási eredményeket és a statisztikai adatokat. Varga professzor a magyarországi előadásai során elmondta, hogy neves mobilgyártó multik nagyon komoly összegeket ajánlottak fel neki, hogyha nem hozza nyilvánosságra a kutatási eredményeit. Szerencsére nem szédítették meg a dollármilliók, s nemsokára magyarul is megjelennek a könyvei és publikációi.Nagyon szomorú hírt is kell közölnöm, hogy sajnos Varga professzor az elmúlt hónapban Németországban hirtelen elhalálozott. Az olvasóra bízom annak eldöntését, hogy hirtelen halálában szerepet játszhatott-e, hogy nem tudták Őt "megvásárolni" a mobilgyártó óriáscégek?
Varga professzor volt az első kutatók egyike, aki nem fülhallgatókat ajánlott a védelemhez, hanem magas antioxidás tartalmú erdei gyümölcsök leveinek (fekete berkenye) fogyasztását, valamint az úgynevezett EMF harmonizálók használatát. Ez a harmonizáló 95 %-al képes csökkenteni a mobilok és egyéb drótnélküli telefonok ártó hatásait. Dect telefonok esetében mindkét egységet el kell látni a harnonizálóval. Dr. László Mária vércsepp-vérkristály analízisei tökéletesen igazolják, az EMF harmonizáló semlegesítő hatását.
Dr. Hummel Zoltán fizikus még 1994-ben publikálta Magyarországon a Pittsburgi Egyetem (Carnegle Mellon University) kutatásait. A fizikus azt is megállapította, hogy úgy az extra alacsony erőterek, mint magas frekvenciájú elektromos és elektromágneses erőterek egyformán károsítják az egészséget. A kutatások alapján, a váltóáram 50 Hz-es frekvenciája és a mobilok 1800 MHz-es frekvenciájának egészségkárosító hatásmechanizmusai csupán a "támadási pontban" különböznek egymástól. Ártani mindegyik árt!
Dr Masari Emoto a szervezetünkben lévő víz (a vér és az agy 90 %-a víz!) kristályszerkezetének változásait le is fotózta és könyveiben közzé is tette. A vizsgálat kimutatta, hogy ha nincs elektromágneses hatás az agyra, vagy a vérre, akkor szép rendezett vízstruktúrát mutat a sejtek, a vér, stb vízstruktúrája. Ha viszont elektromágneses frekvenciás sugárzás hat a testünkre, akkor testünk vízsturktúrája rendezetlen, amorf struktúrájú lesz!!
Nyilván számos, általam még nem ismert, egyéb tudományos kutatási anyag is egyértelműern bizonyítja a maroktelefonok egészségkárosító hatásait, de sajnos a lobbyérdekek még erősen befolyásolják a közvéleményt, sőt a hivatalos szerveket is. Igyekeznek elbagatellizálni az ártó hatásokat, s közben egyre többen lesznek a gyermekrák osztályokon, sőt már Gyermekrák Alapítványt kellett létrehozni, ahhoz, hogy finanszírozni tudják az egyre szaporodó, rákos megbetegedések kezelését.
A veszélyek gyermeket, felnőttet egyaránt érintenek a mobiltelefon használat során, csak a gyermekek bármely fejlődési szakaszban is vannak a felnőtté váláshoz vezető út során, ezen fejlődési szakaszban bekövetkező zavarok miatt még fokozottabban vannak veszélyeztetve. Egyes európai országokban már tilos a gyermekeknek mobiltelefont bevinni az iskolába, nálunk pedig az iskolákban még a mobiltelefonok használatát sem korlátozzák.
Ha a kedves olvasó elolvassa írásomat, és szereti a gyermekét, akkor remélem elveszi tőle a mobiltelefonját és visszatérnek a telefonkártyás, telefonfülkés kapcsolattartáshoz, vagy pedig harmonizálót használ és csak a legszükségesebb információk, legrövidebb időtartamú átadásához használják a mobiltelefonjaikat. Mindíg jobb megelőzni a bajt, mint a bekövetkezett bajt kell elhárítani, megoldani.
Ha már nem vigyáznak ránk a multik, a hivatalok stb, akkor legalább mi vigyázzunk magunkra, utódainkra és egymásra is!
Küldte: Déri Zsuzsanna/Szolgai István
EZ VALÓBAN FANTASZTIKUS!FANTASZTIKUSUTAZÁS.PPSMARGARINTudod, hogy mi a külonbség a margarin és a vaj között?
Olvasd végig...nagyon érdekes lesz!
A margarint eredetileg pulykák hízlalásához fejlesztették ki.
Mikor az a pulykák halálát okozta, az emberek, akik a kutatásra szánt, befektetett pénzüket vissza akarták kapni, összedugták a fejüket. Ez egy fehér anyag volt, és semmi nem utalt arra, hogy élelmiszer, ezért sárgára színezték és úgy adták el a vaj helyettesítőjeként. Hogy tetszik? Kitaláltak néhány ötletes új ízt is.
Mindkettő ugyanannyi kalóriát tartalmaz.
A vaj kicsit gazdagabb telített zsírban: a vajban 8 gram, míg a margarinban 5 gram.
A margarin fogyasztása nők esetében 53%-kal növeli a szív- és érrendszeri megbetgedéseket, összehasonlítva ugyanannyi elfogyasztott vajmennyiséggel, legalábbis a legújabb harvardi orvostudományi tanulmány szerint.
A vaj fogyasztása növeli az egyéb táplálékokból származó tápanyagok felszívódását.
A vaj, táplálkozás szempontjából sok előnnyel rendelkezik, míg a margarin csak néhánnyal, mivel ezek hozzáadottak.
A vajnak sokkal jobb íze van, mely más ételek ízét is kiemeli.
A vaj több évszázados múltra tekint vissza, míg a margarin még 100 évesre sem.
És most a margarinról...
Nagyon gazdag hozzáadott zsírsavakban. Ez megháromszorozza a koszorúér elmeszesedésének kockázatát. Növeli a koleszterin szintet és főleg az LDL (rossz koleszterin) szintjét, míg a HDL (jó koleszterin) szintjét csökkenti. A rák kialakulásának kockázatát kb. 5-szörösére növeli. Rontja az anyatej minőségét.
Csökkenti az immunrendszer reakcióját.
Csökkenti az inzulin reakcióját.
És íme a legmegdöbbentőbb tény...
EZ A RÉSZE NAGYON ÉRDEKES!
A margarint mindössze EGYETLEN MOLEKULA választja el attól, hogy MŰANYAG legyen. Ez a tény elegendő volt számomra, hogy kivonjam az életemből a margarint és minden mást, mely hidrogénezett (ez azt jelenti, hogy az anyag molekuláris szerkezetét megváltoztatják).
Ki lehet próbálni a következőt:
Vegyél egy doboz margarint és hagyd a garázsban, vagy árnyékos helyen.
Néhány nap múlva a következőket figyelheted meg:
Sem legyek, sem más egyéb, idegesítő muslica nem fog a közelébe menni (ez azért sejtet valamit)
Nem lesz rothadt vagy büdös, mert nincs tápértéke.
Semmi sem fog kinőni rajta. Főleg azok az ici-pici mikroorganizmusok nem fognak rajta kifejlődni.
Miért? Mert a margarin majdhogynem műanyag. Megolvasztanád a műanyag edényedet (Tupperware) és rákennéd a pirítósodra?
Oszd ezt meg a barátaiddal...(Amennyiben "kenyérre akarod őket kenni")!
/s@baktani/
BUDAPEST 1936Svéd riportfilm
Nagyon szépen beszél a narrátor rólunk magyarokról, történelmünkről, kultúránkról, fürdőinkről és szellemiségünkről.
A legtöbb ember sajnos nem fogja megérteni a stockholmi daialektust,ennek ellenére érdemes megnézni a filmet (bada i Buda = budai fürdőzés)!
(Ctrl + klikk)
Budapest 1936-svéd riportfilm.docMINT A VILLÁMÁllítólag iszonyatosan egyszerü!
...és a sok buta arc...
mint a villám.emlA KÖRa kör.emlNAGYON HASZNOS!Mindent a rovásírásról, (székely.rovásirás.linksite.hu)rovásírás-linkgyüjtemény.emlBRUCE LEE ping-pongozikbruce lee és a ping-pong.emlMIT MONDANAK A KÜLFÖLDIEK A MAGYAR NYELVRŐL?-
Jakob Grimm meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos
nyelvtan megalkotója is volt, mondta :
"a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".
-
N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század):
"Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy
meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."
-
George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában
sokkal bővebben kifejtve) mondta:
"Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a
magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől
duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér¬zelmek titkos rezdüléseit."
-
Grover S. Krantz amerikai kutató:
"A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv,
megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."
-
Ove Berglund svéd orvos és műfordító:
"Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika
csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)
-
Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson:
"...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." ( Mai Nap , Budapest, 1991. 9.)
Üzenőfal (9 megjegyzés)
A megjegyzések hozzáfűzéséhez tagja kell hogy legyen a PRO HUNGARIA –nak.
Csatlakozzon a közösségi hálózathoz!
Megtisztelnél , ha megengednéd hogy a barátaim közé sorolhassalak. Abszolút fenomenálissak a grafikáid. Előző életemben én is grafikus voltam, de most hogy nyugdijjas vagyok, mint faragóművész tevékenykedek. Gratulálok az illusztrációkhoz.
Tisztelettel,
v. Nagy János László ( a barátaimnak Janek )
u.i. Légy szíves tájékoztatni hogy hol tudnám az illusztrációkat beszerezni?
Tudok várni,mert ,,egyedire"gondoltam.Hétvezér a táltossal.Majd kifundáljuk,hogy legyen.
Üdv! Csaba
Igen az információk ideértek.Csütörtökön akarok menni Pestre,napközben Fehérlófia kora este Magyarok Háza felé szeretnék lenni.
Az a gond ,hogy rengeteg érdekes dolog van ,csak idő meg nem annyira.
Amit beszéltünk grafikát azt mikor tudjuk pontositani? Mármint atémáját.
Magyar Múltban Magyar Jövő!
Üdv. Csaba
Majd nézzelődöm,csak mindig rövid az idő amit ráfordithatok.Amit beszéltünk grafikát azt mikor tudjuk pontositani? Mármint a konkrét témáját tekintve.
Magyar multból Magyar JÖVŐ!
üDV. Csaba
Te is ott vagy a barátok között, csak a gép véletlenszerűen tölti fel a képeket, mert annyi barátom van, hogy nem fér egyszerre mindegyik oda.:-)
Puszi T.
Szerinted?
Erre a címre tudsz írni:zsolt1508@vipmail.hu
De adhatok t.számot is,ha kell privátban megírom.
Utólagos engedelmeddel készítettem egy albumot a rajzaidból.
Amennyiben nincs ellenedre,fogom még bővíteni.
Üdv,Zs.