Tóth István lapja

ELŐHANG
Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő
Istenének.
De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette,
hanem ezer meg ezer apró, csillámló homok-szemcséből,
és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták:
bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette
az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek
és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze,
hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták:
varázsló.
És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő
udvarára
és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből,
hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből
és a homokszemcséket köddel kötötte össze.
(Szentgothárd, 1926. november 14.)